Kis bonyodalom azért történt, mert a megbízható albérlőnknek sajnos az utolsó pillanatban le kellett mondania az albérletet, így az egész otthoni lakást össze kellett pakolni, ami 3 nap alatt embert próbáló feladat volt, nem alvással, folytonos szitkozódással együtt. Biciklitartót három boltban is előttünk adtak el, így egy negyedikben kellett megvenni. Az egész olyan volt, mint egy negyedosztályú hollywoodi videóban. Ha a nagyszülők és a barátaink nem segítenek, még ma is pakolnánk.
    Az autót úgy megpakoltuk, hogy az elvileg magas Ignis hátsó sárvédője szinte súrolta a gumit. Az út nagy része autópályán vezetett, így csak menni és menni kellett. Csehországban az emberek nem használnak irányjelzőt. Németországban pedig az átlagsebesség szerintem 140 km/óra. A benzin pedig majdnem 400 Ft/l. Mikor már azt hittük, semmi gond nem lehet, 60 km-rel Rostock, a cél előtt iszonyatos dugó alakult ki az autópályán, egy óra alatt 6 kilométert tettünk meg. Közel 2000 km alatt egyébként elég sok borult autót láttunk sajnos. Végül elértük a kompot. A hajó hatalmas volt, legalsó szintjén vasúti kocsik és kamionok, a fölötti kettőn autók és kamionok voltak. A fedélzetre egy mozgatható, méteres átmérőjű hidraulikus oszlopok által alátámasztott rámpán kellett felhajtani. A hajón volt bár, étterem, bolt, gyerekeknek játszóház (ezt a kislányomnak majd meg akarom mutatni), számtalan kabin, teraszok, mentőcsónakok, játékterem azért nem volt, csak néhány nyerő automata. Összesen 7 szint volt. Éjszakai járat volt, este 10-től reggel 6-ig ment, így lehetővé téve a pihenőt. A kabinban tiszta emeletes ágyak, törölközővel és fürdőszobával. A teljes elégedettségem egy kicsit visszavetette, amikor a zuhany alatt állva megállapítottam a meleg víz hiányát, de legalább felfrissültem.
    Reggel már csak 700 km várt ránk Svédországon át, gyerekjáték. Út közben vagy 200 km-en át szakadó esőben jöttünk, de ahogy közeledtünk, kisütött a nap és közel 20 fok lett. Stockholm előtt felhívtam a főbérlőm, hogy otthon van-e. Hát az volt az utolsó napja a munkahelyén, így dolgoznia kellett. Így a teli pakolt, biciklitartós + tetőboxos autóval kellett bemennünk Stockholm történelmi városmagjába a munkahelyéhez. Itt a kulcs átvételekor közölte az ürge, hogy még nem tudott mindent összepakolni. Itt rosszat sejtettem, mert ez a „Semmit sem pakoltam össze” kifejezés eufemizált változatának tűnt. Így is történt, teljesen teli volt a lakás. Nekünk el kellett menni babaágyat venni, tehát gyorsan mindent felhordtunk, és elmentünk vásárolni. Mikor hazaértünk, addigra összeszedte néhány zacskóba és zsákba a ruháit, majd körbemutatta a lakáshoz tartozó helységeket, könnyes búcsút vett, és eltávozott. Ezután, lévén , hogy a 2000 km-es vezetés után igen frissek voltunk apósommal, nekiláttunk takarítani, és lehordani a főbérlő által otthagyott könyvek, kacatok, lemezek stb. tömkelegét a pincébe. Másnap délelőttre a babaszoba és a fürdőszoba nagyrészt rendben volt, a lakás többi része is egy fokkal jobb állapotban volt egy atomrobbanás utáni állapotnál. Ezúton is hála apósomnak emberfeletti erőfeszítéséért.
    Ezután kivittem őt a repülőtérre. Családom azzal a géppel jött, amivel ő ment, így nem kellett sokat várnom rájuk Én kis hős kislányom nem sírt a repüléstől. Hazaérvén nagy örömmel állapíthatta meg, hogy amire otthon még kb egy év múlva került volna sor, az itt megtörtént: eléri a kilincseket és a villanykapcsolókat. Ezután a napot ennek kiélvezésével töltötte. Mivel játékai nagy részét elhoztuk, egyelőre azok sem hiányoznak neki. Igazából ő lakta be legjobban, mi még látjuk a sok takarítani valót.
    Még otthon elhatároztam, hogy biciklivel fogok járni dolgozni, első hétfői napomon ki is próbáltam. A kb. 10 km-es távot egyelőre 45 perc alatt abszolváltam kézzel rajzolt térképpel, ha jól kiismerem a terepet ez lerövidül 35 percre majd, de így is sportember leszek, mivel van egy két domb az úton. Ma megyünk még vásárolni a lakáshoz, jönnek majd értem, így munka után volt egy kis időm megírni a beszámolót.
    Legyetek jók!