Úgy tűnik, komplikáció mentesen ritkán vagyok képes utazni. Legutóbbi (májusi) PM konferenciára csak a megelőző napon derült ki, hogy el kell utaznom, emiatt sem testben sem lélekben nem álltam készen az utazásra, ráadásul kora hajnalban ment a gépem. Szokás szerint apósom vitt ki a reptérre, a terv szerint 1 órával felszállás előtt érkeztünk volna. Félúton, 40 km-re Ferihegytől derült ki, hogy se útlevél, se öltöny nincs nálunk. Apósom forma 1 üzemmódra váltva megfordult (minden büntetés az enyém, mondtam neki), mad szélsebesen száguldottunk. Közben felébresztettük a sógoromat, aki elindult felénk az öltönnyel és a személyi igazolványommal, otthontól 10 km-re találkoztunk. Miután a repülőtérre "repültünk", 24 perccel a felszállás előtt érkeztünk a Liszt Ferenc repülőtérre, így még az is megengedték, hogy a poggyászt feladjam, benne borral és "fütyülős barackkal". Úgy kaptam ajándékba, de többet ilyet nem viszek külföldre, borzasztó, a pálinkára még csak nem is emlékeztető íze van.
Vinstrára két dolog nyomta rá a bélyegét: egyrészt mivel az épületre egy vagyont kellene költeni, és a mai gazdasági helyzetben a cég nem dúskál, eladásra kerül. Áráért olcsóbb, kisebb konferenciaközpontot lehet kapni az egyébként lényegesen olcsóbb baltikumban. Másrészt úgy tűnik nem csak az én munkaátlagom van mostanság 10 óra felett jócskán, így mindenki fáradt is volt, és kissé kedvtelen is. Mivel utolsó nap derült ki az utazásom, ezúttal nem voltam konyhafőnök, kimaradt a magyar finomság. (a fütyülős barack - az nem finomság, de a tokaji aszú igen). A konferenciaközponttól érzékeny búcsút vettünk.
Norvégiából Londonba repültem, kicsit izgultam, elfogadják-e a személyi igazolványomat az oslói repülőtéren, de nem volt gond. Angliában kivételesen igen meleg volt, így nem volt minden szürke. Egyik nap, miután már napok óta furcsa hangja volt, megnéztem a cipőmet, és észrvettem, a gumiréteg leesett valamikor a sarkáról. Egy napot már kihúztam benne, és levontam a tanulságot, hogy a furcsán kopogó cipő talpát illik megvizsgálni. Az apple számítógépem előnye ismét megmutatkozott: mivel a kivetítőhöz való átalakítóm elveszett, három egymástól igen távol lévő boltot is megjártunk érte, természetesen sikertelenül, így végül a vevő windows számítógépét használtam az oktatáshoz.
Pénteken ünnep volt Angliában, így már reggel útnak indultam. Hazafelé késett gépem immár szokás szerint, de azért időben odaértem, hogy az utam elején elhúnyt rokon temetésére éppen odaérjek, Isten nyugosztalja.
