Beszámolók a nagyvilágból

     Egyéves szünet után, amikor is megállapíthattam, a pénzügyi vezetést nem nekem találták ki, adódott egy lehetőség azt csinálni, amihez jobban értek, viszont a Hansánál lényegesen kevesebb utazással (közben útban van fiam is, így ez fontos), tehát elszegődtem a Sapa nevű alumínium óriáshoz vállalatirányítási rendszert bevezetni. A hangulat itt remek, mert szakmailag jó kollégákkal dolgozom, ugyanakkor csupa hozzám hasonlóan félkegyelművel, azaz a jókedv szinte mindig adott.  A 2014-es évet összesen háromszor néhány napos utazással abszolváltam, mindháromszor Lengyelország volt az úticél: kétszer megjártuk Trzciankát ("csankát") egyszer pedig Chrzanów-t ("sarnót"). Itt csapatostul szokás utazni, így egyik kollégám szavával élve "tiszta osztálykirándulás". A trzciankai utak Berlinbe repüléssel, majd sokórás vezetéssel történtek meg. Trzcianka finoman fogalmazva nem a világ közepe, a puszta közepén egy kisváros, benne egy hatalmas alumínium gyárral. Az első alkalommal egy rossz középiskolai kollégium színvonalát adó hotelben szálltunk meg, ehhez illő áron, a másodikban egy városon kívüli vadászházban, ami állítólag a háború alatt SS főhadiszállás is volt. A gyáron kívül egy teremtett lélek sem tudott angolul, németül is csak egy ember a hotelban, de a városban sem sok. Jellemző volt egyik vacsorán, hogy a pincér kínjában úgy ajánlotta az ételt, hogy rábökött az étlapon egy levesre, majd hasát símogatva azt mondta, hogy "nyam nyam". Ennek nem tudtunk ellenállni természetesen. Végül egy helyi alkesz segített ki minket, aki tudott németül, így legalább a főételről tudtuk, mit eszünk). A végén persze volt még egy "karta kaputt" - micsoda véletlen hogy pont azon az estén - így kereshettünk egy ATM-et, ami csodás módon tudott angolul is. Köreten nem kell sokat gondolkodni, mert lengyel vidéken mindig főtt krumpli van kaporral, az egyetlen variálási lehetőség a kapor mennyisége.
      Berlint hazafelé mindkétszer megnéztük, gyönyörű város szép történelmi épületekkel. Megnéztük - kolléga szavaival - a "fogatos kaput", a berlini fal emlékmű parkot, meg a bundestag épületét kívülről. Mivel késő este értünk oda, sokkal többre nem futotta. Az első este/éjjel 3 óránk telt el azzal 22:00-01:00-ig, hogy olyan éttermet találjunk, ahol kártyával is lehet fizetni. Jártunk vagy 50 étteremben (gyros, pizza, olasz, francia, thai stb) de SEHOL nem hallottak kártyáról. Úgy tűnik, este 6 után, amikor az adóellenőrök nyugovóra térnek, megszűnik Berlinben a nyugtaadás, kártyalehúzás. Pezsgő élet fojt az utcán ilyen későn is, főként fiatalok voltak kint, de zömében vagy nem németek, vagy legfeljebb első generációs németek voltak. Második alkalommal volt szerencsénk beleakadni egy kártyát is elfogadó étterembe végül.
      Chrzanów sem éppen Manhattan. A város(?) egyetlen szállójában nem volt hely, így interneten találtunk egy olcsó és szép szállást néhány kilométerre a helységtől. Minden rendben volt azt az apróságot leszámítva, hogy a honlapon található képről lefelejtették, hogy az épülethez benzinkút is tartozik, kései érkezés esetén a kút boltján keresztül volt a bejárás a szállóba is. Ide már Magyarországról, autóval érkeztünk Szlovákián át. Mind odafelé, mind visszafelé volt egy szlovákiai étkezésünk: odafelé Trencsén várának lába alatt egy hangulatos étteremben, csak sajnos a leves volt mosogatólé ízű. Aki ismer engem tudja, hogy én ételt soha nem dobok ki, de itt kivételt tettem, érintetlenül küldtük vissza. A romlott leves persze nem adott okot arra, hogy a számlán ne kelljen kifizetni. Viszont a knédli, amit életemben először ettem, finom volt. Visszafelé Pozsonyban a Duna híd ufó éttermében szerettünk volna enni, de az zárva volt, végül egy tűrhetetlenül rossz ételt adó éttermet találtunk. A fokhagyma krémleves az például így nézett ki: húsleves alapba nyomj bele egy gerezd fokhagymát, meg tegyél bele égett étolajban kisütött kenyérkockákat. A rántott hal pangasius volt természetesen.