Beszámolók a nagyvilágból

     Lengyelországba sokat járunk a lengyel projekt kapcsán, azt hittem itt már nem lesz sok meglepő történet, nem is írok róla, de az élet nagy mókamester, rácáfolt erre, annyi minden történt, hogy hiba lenne nem leírni.
     Dél-Lengyelországba autóval a legrövidebb eljutni, röpke 6 óra az út. Ehhez megkaptam egyik céges autót, egy Daciát, melyben nem volt rádió. A negyedik óra után annyira unatkoztam, hogy fennhangon énekeltem, mely hallgatását ellenségeimnek sem kívánnám. Az út elején azért érdekes hírek értek: Ausztria felé le volt zárva a határ az M1-en a nagy mennyiségű menekült miatt, így a szlovák határon matricavásárlás közben számos tanácstalanul telefonáló emberrel találkoztam (igen, volt köztük, aki burkát viselt). Az egyik benzinkúton Csehországban megebédeltem, majd a mosdót szerettem volna használni, de az csak cseh koronáért akart beengedni. Szóltam az eladóknak, akik mondták, nincs mit tenni, a kártyát nem tudják ehhez elfogadni. Miután harmadszor nyomatékosan mondtam, hogy nekem tényleg el kell mennem WC-re, nagy kegyesen beengedtek kulccsal. Ugyanez a jelenet később Lengyelországban is megismétlődött egy tankolásnál, de ott végül lehúztak 0,25 Eurót a bankkártyáról, és úgy engedtek be. Útközben nagy unalmamban felvettem egy jól szituált, angolul beszélő stoppost állítása szerint Görögországból. Miután már a kocsiban ült, elárulta, hogy igazából csak annyi köze van Görögországhoz, hogy édesanyja szaloniki születésű török, a görögök nem szeretik nagyon a török kisebbséget, így Törökországba költözött. Mivel az apja Svédországban dolgozik, amíg 25 évet be nem tölti, jár neki a schengeni vízum de azért a nagy menekültpánik közben azért az egész szitu necces volt. Tény, hogy Krakkó azért nem bevándorló célpont, így lehetett tudni, hogy azért ő turista, de azért majdnem kiestem a kocsiból, amikor elárulta, hogy török és nem teljesen görög...
     Chrzanówban úgy sikerült a központi hotelban foglalnunk, hogy a lengyelül tudó kolléga felhívta őket, mert nekem angolul még nem volt szoba (valójában a hotel kb. félig volt). Ugyanakkor nem volt értelme fáradni, a meglehetősen nagy darab svéd kolléga reggel vörös szemekkel fogadott: egy percet sem aludt, hatalmas súlya alatt a matrac 0 mm-re összenyomódott, és az ágyrács kikészítette. Azt mondta, itt nem maradhatunk tovább, akkor inkább hazamegy. Gyors összepakolás, kijelentkezés, majd megnéztünk még egy közeli hotelt, ott is hasonló ágy volt, végül Katowicében kötöttünk ki, ez napi 2 x 35 perc autóutat jelentett (szegény alig felszerelt autót nem ajánlották senkinek, így hiába volt 4 éves, a most beletett 1400 km-rel minden 13. kilométer az enyém lett). Munkának nem voltunk híján, azzal nem is terhelnék itt senkit. Otthon meg szegény kisfiamat kell műteni rövidesen, így azért volt feszültségforrás mindenütt. 
     Nagy svéd kolléga brutális diétán van: minimális kalóriát visz be por alakú vitaminos + ásványi anyagos táp formájában, megpróbál lefogyni. A második katowicei estén aztán enyhe nézeteltérés alakult ki kulturális okokból: a bevándorló + TEK harc mindkettőnket kiakasztott: engem azért, hogy hogyan lehet gyerekeket átdobni a kerítésen, illetve miért őket kell pajzsnak használni a rohamrendőrökkel vívott csatában (aztán mutogatni hogy sírnak szegények a könnygáztól a BBC-nek, CNN-nek), őt pedig azért. hogy miért nem lehet mindenkit átengedni, ha úgyis az ő országába akarnak menni, minek kerítés; meg hogy lehet könnygázzal védekezni a kővel dobálózó békés menekültek ellen. Úgy vélem lesz még 20 milliós Svédország nemsokára.
     Hazafelé kinyomtam szegény céges Dacia szemét, a sok felújítás ellenére is sikerült hazaérnem a GPS által tippelt 6 órán belül. Ostrava mellett a csehek Turbo Boost-ot építettek az autópályára (fiatalok kedvéért: ez a knight rider-ben az ugrató gomb volt): a pár éve épített szakaszon olyan bukkanók nőttek, hogy 60-as korlátozást tettek ki, ezt én először nem vettem komolyan, majd rájöttem, hogy nem viccből írták.
     Következő héten újra Lengyelországba mentünk, Trzciankába, a szokásos hotelba, az egyetlen különbség az eddigi utaktól az volt, hogy volt egy kolléganő is, akit majd' kikészítettünk a folytonos, középiskolás szintű vicceinkkel. Hazafelé Bécsben szálltunk le, ahonnan kisbusszal vitt egy sofőr haza gyök kettővel, így hajnali kettőkor tudtam ágyba zuhanni.