Beszámolók a nagyvilágból

Beszámoló utazásaimról Spanyolországból, Olaszországból, Mexikóból, Portugáliából, Svédországból, Norvégiából, Lettországból és Észtországból, és a többi...

Látogatók

Friss megjegyzések

Ajánlott olvasmány

Ez rólam is szól (munkatársnőm írta) Mexikói kalandok
Svéd blogok
evergo.blogol.hu
psycho.blog.hu
Itt az egyik történet velem esett meg joemberek.blog.hu
Végül egy gyengébb idegzetűeknek nem ajánlott, vicces, szarkasztikus leírás mindenféle népről:
gyuloltellensegeink.blog.hu

Úti beszámoló Amerikából

2009.10.04. 22:29 HZ

Az a kolléga, aki az amerikai vevőkhöz jár ki, nem ért rá, így ezúttal én mentem ki néhány ottani problémát megoldani. Az út a költséghatékonyság keretében telt, azaz ha 13 átszállással meg lehet spórolni 100 ft-ot, akkor az meg lett spórolva, és ha 4000 km-t utazni olcsóbb, mint szállodát fizetni valahol, akkor utaztam. (Hasonló elvet követtem a saját napidíjammal is persze, az építkezésünk erősen viszi a pénzt)
Az egyik vevőnek nagyon sok mérföld jött össze légitársaságával, így azt kérte, hadd vegye meg a jegyemet. Folyományaként, Budapest-New York-Omaha kb. 13 órás út helyett Budapest-Amszterdam-Detroit-Minnesota-Omaha, maratoni, 38 órás utam lett. Csatlakozásoknál lett volna közvetlen, biztonságképpen  többször csak a második géppel mentem, és fájó szívvel integettem a felszálló gépeknek. (16 nap alatt 17 feletti fel és leszállásban lett részem). A végére olyan voltam, mint egy zombi.
Amerikában nem minden ember kövér, a közhiedelemmel ellentétben. A New Yorki repülőtéren minden felirat 2 nyelvű volt, az angol mellett japán, kínai, német, spanyol feliratokat láttam, látszólag minden logika nélkül, hasra ütéssel kiválasztva az angol melletti szerencsés nyertest.
A gépeken minden ital dobozos (környezetvédelem nem számít), és elképesztő mennyiségű jeget adnak a hűtött italhoz. Szerintem szőrös a torkuk. Az éjszakát - 7 órát - a repülőtéri hotelben töltöttem el, mely egy kollégium felszereltségével bírt, szerintem nem lehetett drága. Minden kétkezi munkát négerek végeztek, és a beosztott stewardesszek is vagy négerek vagy mexikóiak. A vezető utaskísérő pedig fehér volt.
Négy napot az omaha pókerről elnevezett Omahában (vagy fordítva) töltöttem, mely 1.2 milliós falu. Az emberek kivétel nélkül nagyon kedvesek voltak. Kapaszkodjatok meg: mindenkinek volt valami fogalma arról, hol van Magyarország, és sokan egyből említették Budapestet is, illetve volt, aki a magyar címerre bökve Hungarizott (v.ö. múltkor a svéd kislányt). Még a látszólag iskolázatlan fekete portás is tudta. (legalábbis tettette)
A héten pedig aludni az eltolódás miatt nem tudtam, így élőhalottá váltam. A hétvégét a 'koszos és poros' New York helyett Hattiesburg világvárosban töltöttem Missisipi államban (a leggyérebben lakott állam), hiszen ott a céges albérlet.
Amikor kiléptem Gulfport repülőtér ajtaján, nem hittem az orromnak: a levegő olyan volt, mint egy fürdőszobáé, ahol éppen 100 nő fürdött meg. Ezután egyórás autózással értünk Hattiesburgbe. A vidéket sújtotta pár éve a Katrin nevű hurrikán, sok helyen voltak kidőlt fák. Mindenki a filmekben látott furgonokkal közlekedik, néhányan 10-12 m-es utánfutókat húztak, nyerges vontatóként. Szombaton elsétáltam a "városközpontba", megnéztem egyik helyi templomot. Nem hittem a szememnek: a templom (és mellette lévő sportpálya) 100 méteres környezete kivételével egy cm járda se volt. Így a bő félórás oda és visszautam alatt nem találkoztam gyalogossal. Még a legszegényebbek is autóval közlekednek, nem győztem leugrálni az útról, hiszen még gyaloglásra alkalmas padka sincs. Megtudtam, miért 300%-os a páratartalom: minden nap óriási mennyiségű eső van, amihez szeptember elején itt még 30 fok feletti hőmérséklet tartozik.
Otthon sajnos hétvégére mindkettő kislányom beteg lett, hál'Istennek édesanyjuk állta a sarat.
Ezután a következő állomás Vancouver volt, ez átszállásokkal megint röpke 11 óra lett. Amerikában nem táplálják túl az embert: vagy mogyorót, vagy "Pretzes"-t, azaz sós pereckéket adnak. Ez a pretzes kiejtve szinte perec, nem lepődnék meg, ha egy amerikába szakadt hazánk fia terjesztette el.
Vancouver végre egy városnak kinéző hely volt, rendes házakkal, tömegközlekedéssel, és... sajnos rengeteg hajléktalannal. A Nyugati aluljáró Vancouverhez képest Monte Carlo.
A gyalogátkelőhelyen a szabad jelzés fehér színű, karácsonyi lámpafüzérből kirakott emberke, a tilos jelzés pedig piros lámpafüzérből kirakott feltartott kéz.
Vancouver lehető legmesszebb van francia-kanadától, mégis minden ki volt írva franciául is. Képzeljük el, ha például Bukarestben és Pozsonyban mindent kiírnának magyarul is, furcsa, mi?
Hazafelé New Yorkon át kellett kelnem (eltérő repülőterek miatt), és mivel a fél várost lezárták valami rendezvény miatt, minden képzeletet felülmúló dugóba kerültem. Végül 25 percel az indulás előtt értem a Delta Airlines termináljához, ahol elmondták, hogy a gépem ugyan Delta, de a 'Delta Shuttle', 5 km-re lévő terminálnál száll fel. Rohantam taxihoz, az morogva elvitt, hogy ezért állt sorba egy órát. Nagy borravalót adtam neki, hogy lehiggadjon. A gépen pedig 3 perccel indulás előtt már fenn is ültem. Amerikában egyébként MINDENHOL borravalót kell adni, az ingyenes reptér-szálloda kisbuszon, az éttermekben, ahol egyébként 15% felszolgálást is felszolgálnak. Bostonból Párizsba egy zsidó lány ült mellettem, kiderült, hogy a barátja a kedvéért tér át zsidó vallásra, és kivándorol vele Izraelbe. Ezt a lány is furcsának tartotta, meg is kérdezte a barátját, biztos-e benne, hogy ezt a sok helyen nem szeretett vallást akarja felvenni. Megkérdeztem, hogy szegény átesett-e a bizonyos fájdalmas műtéten, mire a lány mondta, hogy ez Amerikában általános. Megértem, ha valaki vallási előírásból teszi, de a többi 150 milliót egyszerűen csak bolondnak tartom.
Párizsban vasárnap reggel elszabadult a pokol. Az összes böszme nagy távolsági gép egyszerre szállt le - gondolom hogy nyolcra mindenki beérjen dolgozni az 5000 km feletti távról bejárók közül - így a mekkai zarándoklathoz mérhető tolongás alakult ki (ott minden évben agyontapos a tömeg pár embert), az álmosan kóválygó határőrök nehezen bírták a rohamot.
Egy előnye lett a sok utazásnak: elkezdtem gyűjteni a mérföldeket, Londonba a nővéremhez legközelebb ingyen repülünk :)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr521427869

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.