Beszámolók a nagyvilágból

Beszámoló utazásaimról Spanyolországból, Olaszországból, Mexikóból, Portugáliából, Svédországból, Norvégiából, Lettországból és Észtországból, és a többi...

Látogatók

Friss megjegyzések

Ajánlott olvasmány

Ez rólam is szól (munkatársnőm írta) Mexikói kalandok
Svéd blogok
evergo.blogol.hu
psycho.blog.hu
Itt az egyik történet velem esett meg joemberek.blog.hu
Végül egy gyengébb idegzetűeknek nem ajánlott, vicces, szarkasztikus leírás mindenféle népről:
gyuloltellensegeink.blog.hu

Úti beszámoló a Fülöp szigetekről II-IV.

2010.11.20. 22:56 HZ

      A nyár és ősz folyamán egy igen nehéz projekten dolgoztam, egy fülöp szigeteki plázának adtuk el a programunkat, amely akkor még messze nem teljesen állt kész erre.* Emiatt éjt nappallá téve dolgoztam, és összesen 3 részletben másfél hónapot töltöttem Manilában, melyből egy 24 napos volt, ezt már a gyerekek is megsínylették. (kétszer lett a jegyem átfoglalva, mert mindig csak egy nagyon kicsi hiányzott) Ez a nagyon kicsi még ma is hiányzik, talán majd tavaszra meglesz. 
     A Fülöp szigetekre azért nem mondom, hogy reménytelen hely, mert voltam már Afrikában. Az éghajlat igen meleg, de Manilában azért különösen, mert MINDEN légkondicionált, a buszok, metrók, az autók, minden üzlet, közepestől felfelé minden lakás. A külső hűtőegységek és a mindent elborító aszfalt pedig szerintem 5-6 fokot legalább felfelé tolnak a hőmérsékleten, így pont a még elviselhető meleg helyett az elviselhetetlen melegre tornászva azt. Az árak egészen elképesztően olcsóak, a metrójegy 45 forint, de ha úri kedvem taxi volt (a vége felé egyre gyakrabban), akkor 400-500 forintér nyugodtan eltölthettem taxiban 50 percet az irodáig, persze eleinte rutintalanként volt, hogy 2-3 x többet "számláztak" (konkrét nyugtát nagyon nehéz ott szerezni) Az albértlet rendkívül kicsi, így amikor jött egy programozó, én a földön aludtam, mert nem volt kedvem hotelba átmenni, de a programozó mellett sem aludni a duplaágyon. Aztán amikor jött a nemzetközi termékmenedzser pár napra, és megkérdezte, hogy 2 vagy 3 személyes az albértlet, harsányan felnevettünk, és mondtuk neki, hogy egy. Ő már szállóba ment. Amúgy Makati-ban laktunk, ahol az összes fehér is, az iroda pedig a dzsumbujban volt, ahol mi voltunk a látnivalók. Ugyanakkor félni nem kellett, mert az itteniek irracionális tisztelettel vannak a fehérek irányában.
     Érdekes volt megfigyelni, ahogy a projekt csapat (amely a szokásos pár fő helyett egy hadosztály volt) a hosszú idő alatt kezdett megnyílni. Jellemző példa: az USB memóriáját kölcsön kértem egyiküknek, és amikor kellett neki, nem azt mondta: "visszaadnád kérlek?", hanem: "kölcsönkérhetném egy percre?". A pénztáros lányokat konkrétan én nem is tudtam volna betanítani, mert ha hozzájuk szóltam, csak kuncogtak, mint a kislányok, én voltam a sztár Hollywoodból. Az üzemi étkezdében ebédeltem, ahol 300 forintért degeszre ettem magam. Szünnap a 45 napból, amit ott töltöttem, egy volt, akkor megnéztem a spanyol stílusú történelmi belvárost, csodás katedrálissal és múzeumokkal, ahol a helyiek sosem voltak, mert ők minden szabadidejüket a plázákban töltik. A tömegközlekedésis csomópont világkuriózum: a metróvonalakon átszállás nem közvetlen, hanem 15 percen keresztül kell gyalogolni egy nagy plázán át a csatlakozáshoz. Érdemes kiszámolni, mennyibe kerül napi 2 millió embernek 15 percet veszíteni életéből több évtizede, gyanítom ennyit azért nem fizetett a pláza… Reggel nyitáskor himnuszt játszanak, azaz mindenki rohan munkába, a himnusz alatt megáll, mint a cövek, majd rohan tovább. A metróhálózat egy részén Tatra villamosok futottak, mint Budapesten a 18-as, 56-os villamosok.
    Egyszer elvesztettem az albérlet kulcsát, az egyetlent. A recepciósok kihívták a szakértőt a "mesterkulccsal", ami egy szál puha drót volt, amivel körülbelül egy perc alatt kinyitotta. Ezután a zárat atomjaira szedte, majd egy reszelő segítségével új kulcsokat készített. Tulajdonképpen mi értelme bezárni bármit it?
     A helyiek nagyon szegények, sokan csak a 40 forintos rizst ették ebédre üresen. (Ott a rizs a kenyér, reggel, délben, este azt esznek.) Sok család az utcán él, az aszfalton alszanak. A legtöbb ember vágya, hogy Európába, Ausztráliába, vagy Amerikába költözhessen. Ha ügyesek, szorgalmukkal néhány évtized múlva sokra vihetik majd.
  -------

 *Úgy tűnik, ezt részletezni szükséges. A pontos követelmények nem voltak még rögzítve, voltak ismeretlen törvényi előírások, illetve nem megfelelően működő kódok.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr282462117

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.