Egyszer csak kaptam egy fülest a Diageóhoz szegődött volt Exxonos kollégáktól, hogy nagyon keresnének embert a Mexikói folyamatok Budapestre telepítésére. Mivel ember az nem volt, a tervezett utazás ideje közeledett, meglehetősen kétségbe voltak már esve. Így azonnal rábólintottak az általam hasból mondott összegre, ami akkor keresetem közel duplája volt. Az Exxonnál marasztaltak volna, de az ajánlatot még megközelíteni sem volt módjuk, így váltottam.
Akkor már feleségemmel rajta voltunk a gyermekáldáson, de Mexikó miatt azt mondtuk: várunk még egy kicsit, majd utána, feleségem pedig a másfél hónapos kiküldetés közepén kijött volna 2 hétre. Kislányom azonban úgy gondolta, tartja magát az eredeti tervhez, és megfogant :) Így Katát majd saját pénzből viszem el őszülő halántékkal, második nászútként.
Mexikó nagyon érdekes hely, nagy szegénységgel és nagy gazdagsággal. Mi a helyi zsidónegyedben éltünk, mert ott a számtalan rendőr miatt kiváló volt a közbiztonság, és ott béreltek nekünk szállást. Mexikóban, aki hozzánk hasonló munkát végez, egyetemet, főiskolát végez, az gazdag ember. Az összefüggés fordítva is igaz. A szegények közül tényleg csak a zsenik tudnak feltörni. (Volt 1-2 ilyen kolléga azért). Így történhetett, hogy a kollégáinknak leesett az álla, amikor megtudták, hogy mi metróztunk, meg a kis olcsó bogár taxikon is utaztun. (sokan közülük még nem ültek metrón). A metrójegy államilag támogatott, 35 Ft. Az egyik állomáson volt egy vándorkiállítás a világ metróiról, a budapestin kb. 50 forintért írták az utazást, rég volt, tán igaz sem volt.
Volt egy leányvállalatunk a távoli Jalisco állaban, tradíciók szerint Mexikó "Székelyföldjén". Egy két napos látogatást tehettem itt. A cég vegyesvállalat volt, a tulajdonosok nem tudtak megegyezni az osztalékról, fürödtek a készpénzben, kiváló ételeket vettek nekem, és a Hiltonban szállásoltak el. Sajnos a nagy mexikói kalap helyett a földművesek már ott is cowboy kalapban dolgoztak. Megismerhettem a tequila gyártásának folyamatát, segíthettem Agavé kaktuszt szüretelni. Ennek a leveleit lenyesik, majd cukros, kb. görögdinnye méretű gömbölyű törzsét. megfőzik, hozzáadják az erjesztőanyagot, 2 nap múlva párolják.
Felkerestem Gabit, az olaszországban megismert recepcióst is, aki házibuliba invitált minket. Itt több helyi volt, köztük egy fehér lány: megtudtuk, északon Mexikóban fehérek élnek. Volt egy Dél_Amerikai srác, aki épp USÁba készült dolgozni. Kérdeztük, mit szól hozzá a menyasszonya (a spanyol nyelvben vagy menyasszon, vagy senki, a barátnő az barátnő, nem "kedves"). Erre kijavított, hogy neki vőlegénye van, és mindjárt be is mutatta. Itt Magyarországon még nem tartunk, nekünk furcsa volt. Kolléganőm kedvéért egy csókot is váltottak, elég "fura" volt...
Az amerikai filmekben só,tekila,citrom a sorrend. Valójában citromlé, tequila, paradicsomszósz. Oka: eredetileg ez egy ihatatlanul rossz ital volt, és csak így bírt bentmaradni: a citrom összerántja a gyomrot, be a förmedvényt, a végén paradicsomlével elvenni az ízét.
Ma már kiváló ízű és minőségű tequilákat gyártanak, de a tradíció fennmaradt.
Egyik hétvégén lementünk a mesés Acapulcóba, ahol megtapasztaltam, milyen a meleg tengervíz. A Földközi tenger északi része, ahol az átlag magyar fürdik, elég hideg, itt azonban szó szerint langyos volt a víz, nem is lehetett fázni benne.
Az átállás odafelé nehéz volt (6 óra különbség), délutánonként majd elaludtunk. Visszafelé az utolsó héten annyi munka volt, és oly keveset aludtam, hogy az utat félholtként aludtam végig, és másnaptól magyar idő szerint éltem.
Itt pedig kolléganőm beszámolója az egészről:
http://blogmexicorol.blogspot.com/
