Kettő nap egyedül végzett Stockholmi munka után elérkezett a várva várt nap: megjött a három grácia, a család újra együtt itt, a svéd "másik otthonban".
   Pénteken János, itteni vendéglátónk kiment a Katáékért, de sajnos lerobbant az autója, este nagyon későre sikerült elvontatnia egy szervízbe. Mit volt mit tenni, Kata buszra szállt a két kicsivel, és odajöttek a munkahelyemhez, ahonnan négyen együtt mentünk ki vendéglátóinkhoz.
    Szombaton megnéztük a volt albérletünket és környékét, kiváncsian lesve, mire emlékszik Laura Réka. A játszótéren és a lakás ajtaján kívül semmire. Érdemes volt visszamenni, mert lányomat egy levél várta a faliújságra tűzve: sok szeretettel várja a védőnő 3 éves korban esedékes kivizsgálásra (pár hét múlva fel is hívott, miért nem mentünk).
     Vasárnap Krisztivel, Jánossal, és Kinga kisbabájukkal sétáltunk a környékükön, találtunk egy szép játszóteret. Itt egy kisgyermek fejjel előre hason csúszott le a hintán, majd belefúródott a homokba. Mire egyet pislogtam volna, édes nagylányom utánozta a kicsit, folyományaként evett egy nagy adag homokot.
   Hétfőn visszatértünk a Skanzenba, megnéztük a fókákat, rénszarvasokat, egyéb északi állatokat. Volt itt egy kis repülős körhinta, amely keringés közben föl és le tudott "szállni" a botkormány irányításával. Erre felült apával és anyával is, ahogy ő mondta "vittem apát és anyát is"
     Zsófika 6 hónapos kora ellenére élvezte az utat, folyton nevetett. Kislányaim a világ legjobb gyermekei.
     Kedd már a pakolás napja volt, véget ért a nyaralás. Kikísértem családom a repülőtérre, majd vérző és sajgó szívvel visszatértem Stockholmba.
Szerdán még elrepültem Malmöbe egy vevőhöz 1 napra, este vissza. Ez a második vidéki utam volt, hasonlóan egyéb városokhoz itt svéd volt a taxisofőr (Stockholmban ilyen egy sincs (!)), sőt, ebédre is svéd étel volt (disznóhús sütve mustáros szósszal). Stockholmban ez már nem divat, ott a világ minden konyhája fellelhető, kivéve a svédet.
     A munkahelyemen megint kirúgtak néhány általam jó munkaerőnek tartott, több éve ott dolgozó kollégát. Igazából nem értem a tulajdonost. Képletesen szólva 'a bőröndöm nem csomagolom ki', azaz fel vagyok rá készülve, hogy ugyanazt mondják nekem, mint anno pincér koromban a főpincér viccből: holnap már nem kell jönni dolgozni, a munkád semmit sem ér.
     A szlovák kormánynak nevezett agyalágyult banda híre ide is eljutott, a kollégák szörnyülködve kérdezgettek a nyelvtörvényről, illetve hogy lehet az, hogy a köztársasági elnököt nem engedték be az országba.
     Megállapítottam, hogy bár 45 éven át próbáltuk, nem sikerült felépítenünk a működő (!) szocializmust, a svédeknek 60 év alatt sikerült.
Ismérvei:
 - Kapun belüli munkanélküliség: megfigyeltem egy játszótéren, hogy egy 3 perces munkát (az előre elkészített állványra felcsavarozni a hintákat) sikerült két embernek 3 és fél óra alatt teljesíteni. Minden hintát felpróbáltak, felcsavaroztak, megmérték a magasságot, leszedték, bejelölték melyik láncszemnél kell levágni, visszatették, lemérték, leszedték, levágták a láncot, visszatették, újra lemérték, leszedték, még egy láncszemet levágtak, végül elkészült. Pont, mint amikor 85-ben a Videotonban a melósok - jobb elfoglaltság híján - megtöltöttek egy vasszekrényt csavarokkal, majd megszámolták, hány millió fért bele.
 - Teljes mértékű gondoskodás: Amikor a repülő a terminálhoz közel landol, a világ országaiban egy csíkon kell végigsétálni. Svédországban kötél korlátot feszítenek ki, nehogy eltévedjen valaki. Amikor metrófelújítás van, egyéb országokban fejvakarás, tanácstalanság jellemző, itt minden aluljáró lejárattól 2 m-enként a földre ragasztott rikító színű nyilacskák mutatják a pótlóbusz irányát. A repülőtérre menet, 5-tel többen voltunk, mint a busz ülőhelyeinek száma. Egyéb országokban állni kellett volna 100 km-t, itt indítottak 50 személyes pótbuszt ötünknek. A repülőtéri buszon egyébként díjmentes wifi működött (!)
     Hazafelé Münchenig egy fiatal svéd lány mellett ültem, aki nem tudta hol van Magyarország. Ez meglepett, nem gondoltam, hogy enélkül el lehet végezni az iskolát Svédországban. Münchentől Pestig pedig tele volt a gép svédekkel. Szomszédaim szerint nagy részük a meccsre jött, más részük pedig a meleg büszkeség napjára. Említettem nekik, hogy nem jó ötlet, mert meleg szeretettel várják az ellenzők, és valószínűleg tojás és paradicsomfoltokkal kell majd távozniuk. Ugyanakkor előre is elnézést kértem a nagy vereségért, amivel focistáik hazamennek - utólag optimizmusom alaptalannak bizonyult.