Ezen Amerikai utam igen zsúfolt lett, kéthetesre volt tervezve, egy hét Los Angeles kétheti munkával, egy hét Omaha, másfél heti munkával.
Los Angelesben indiai ékszerüzletben dolgoztam, minden dolgozó úgy nézett ki, mint a cigányok, ugyanakkor tiszta, értelmes emberek voltak. Az ázsiaiaknak kicsit eltérő az ékszerízlésük, mi úgy mondanánk, hogy túl csicsás.
A rengeteg munka miatt nem is történt velem itt semmi, de pár érdekes dolgot tapasztaltam: Ezek még ma is megegyezéssel importálják feleségeiket, a szerelmi házasság nagyon ritka. Az indiai tea tejben fő, és csípős ízű, finom. A nyitás előtt füstölőkkel imádkoztak.
Napi 16 óra munka után, (hétvégén is), megérkeztem Omahába pihenni, ahol mindössze 12 óra munka volt. Itt nem is történt semmi említésre méltó, azt leszámítva, hogy csütörtökön, a nap közepén felhív a nővérem, hogy valami Izlandi vulkán miatt lehet, nem lesz repülőm. Akkor még nem is foglalkoztam ilyen marhasággal, nem is értettem miért zargat, de aztán igaza lett, Európa repülő mentes lett, sok tízezer emberrel együtt rossz kontinensen ragadtam.
Kaptam egy jegyet New Yorkba, Manhattanbe ott van az amerikai irodánk és apartmanunk. Sajnos itt is volt munka bőven, de azért esténként sétálva egyet megállapíthattam, hogy Manhattanben a következő embertípusok találhatók: sznobok (99%) dolgozók (feketék, latinok, 1%).
Az emberek felsőbbrendű arckifejezéssel sétálnak, mely azt ordítja: ÉN VAGYOK A NAGY NEWYORKI.

Érdekes látvány volt, hogy a háziasszonyok teli szatyorral sárga taxikat intenek le hazacipelni. A Central Park az egyetlen szép hely, ott jó érzés sétálni, bár ott is akadt egy érdekes kaland: egy hosszú, őssz szakállú izraelita kiabálva hirdette, hogy milyen gonoszok is a keresztények, hogy annyit háborúztak, gyilkoltak.
Egyik költői kérdése volt, a sok borzalom felsorolása után: na kik, kik a felelősök mindezért? Épp akkor sétált arra egy 8-10 fekete ember által alkotott suhanc, akik viccből azt mondták neki: "hát ti" Az illető pedig, hatalmas önbizalomról téve tanúságot, ősz szakállát meg sem rebbentve folytatta beszédét, fel sem merült benne, hogy a suhancok akár le is nyelhetnék ezért.
A hazautam pedig olyan groteszk volt, hogy magam sem tudom, vicces-e vagy szomorú. Mikor végre megint lehetett interkontinentális jegyeket kapni, folyton elkapkodták előlem, vagy drágább volt, mint amit a nem milliárdosok vagy politikusok megfizetnének. (a nagyfőnök is ott ragadt pár napig velem, ő ugyanaz nap repült mint én, de Rómán keresztül)
Egyébként kb. 500 magyarral ragadtam kint, felkerestem a követséget, írtam a MALÉVnek is, mindkettő elutasítottak, hogy nem az ő dolguk. (Pedig pofonegyszerű lett volna: a MALÉV küldött volna egy charter járatot, mindenki megvette volna a drága jegyet, azaz mi is hazajutunk, a MALÉV is jól jár, hiszen a környező országbeliek is vettek volna a jegyekből, a gép tele lett volna)*
Nagy nehezen végül Tel Avivon keresztül kaptam jegyet, ami nem az a tipikus átszálló reptér, valamint vagy New Yorkban vagy Tel Avivban valami ortodox ünnep lehetett, mivel rajtam kívül mindenki ortodox zsidó volt (a fekete kalap, pajesz/férfi arány viccen kívül miattam nem volt 1,00), így én lettem az egyetlen potenciális veszélyforrás, a TERRORISTA, így különleges elbánásban lett részem. Amikor épp nem engem kérdeztek, héberül beszéltek, nehogy tudjam, miről van szó. Mindenemet megröngenezték, még az alsónadrágomból is mintát vettek, 110 percig tartott a vizsgálatom. Általában későn érkezem, de ezúttal ajándék vásárlás miatt több, mint 2 órát szántam a bejelentkezésre. Mondanom sem kell, hogy majdnem lekéstem a gépet és nem vettem semmit.
A kézipoggyászomat feladatták, és a számítógépet is betetették a bőröndbe, magyarázat nélkül. Gondolom, sejtették, hogy a számítógéppel el kívánom téríteni a gépet. A "nem terrorista" utasok vidáman gépezhettek.
Kóser ételt szolgáltak, mint az El Al járatokon mindig. Ezúttal azonban olyan speciális ételigényei voltak az ünneplő tömegnek, hogy egy 2 méter hosszú listája volt az extra igényeknek, és a sima kósert csak pár utas kapta rajtam kívül (amúgy nagyon finom a zsidó konyha).
Az ünneplő tömeg olyan izgatott volt, hogy nem bírtak ülve maradni: leszálláskor néhány száz méterrel a föld felett is többen még gyerekkel a kézben mászkáltak, a személyzetet is halálra rémítve.
Egyedül nem sétálhattam: New Yorkban az ülésemig (!) kísértek, Tel Avivban a repülőtéren a transzfer kapu után tettek szabaddá. A Tel Aviv - Budapest járaton a sok nem ortodox zsidónak már szinte úgy örültem, mintha családtagjaimat látnám

*Frissítés: Időközben kedves régi kollégám, Fülöp Zoli felhívta a figyelmemet, hogy a MALÉVnek momentán nincs 767-ese, egy darab áll Ferihegyen az is rendezetlen viszonnyal, (CIB)  így zseniális ötletem nehezen kivitelezhető lett volna.
http://www.airportal.hu/spotter-forum/viewtopic.php?t=2903&f=7
Bár ha megegyeznek a CIB-bel, akkor egy nyereséges járattal törleszthettek volna felé...