Múlt hét szombaton elmentünk az IKEÁba. Mint kiderült, rossz idő esetén ez általános program, a hatalmas parkoló színültig volt, a bent hömpölygő áradat pedig az Mekkai zarándoklatkor egymást halálra taposó embertömegre emlékeztetett. Ennek ellenére, a pénztáraknál a sor igen rövid volt, hiszen ellentétben az otthoni divattal, itt nem csak minden ötödik pénztár volt nyitva.
Az idő változékony, de eddig egyetlen egyszer kezdett pont akkor zuhogni, amikor épp biciklin ültem. Akkor is épp akkor, amikor egy terasz közelében jártam, így oda be tudtam húzódni.
Elérkezett itt is a helyi eper szezonja. Korábban itt is az ízetlen, éretlenül leszedett spanyol eper volt kapható. A helyben termett fajta nagyon finom, ízletes, a kislányom is nagyon szereti, felvette a szótárába (ez nála még nagy dolog) epi néven. Egyetlen egyszer jártuk csak meg, amikor bizalmat nem gerjesztő kinézetű arab piacosok félig rohadt epret sóztak ránk.
A héten összeakadtunk megint egy helyi magyarral: itt kutat ösztöndíjjal, doktorandusz. Meg is hívtuk vacsorázni, jót beszélgettünk. Nagy örömünkre a közelünkbe költözött egy magyar feleség. Orsi és svéd férje, Petter alkotta pár, kislányommal egykorú gyermekükkel, Grétivel. Akárhová megyünk, mindig összefutunk velük. Ha sétálni megyünk, ők is pont sétálnak, ha biciklizni indulunk, ők épp akkor érnek haza. Egy oviba járnak majd a lányok, reméljük jó barátok lesznek. Már voltunk náluk „fiká“-zni, ami nem valami gusztustalan dolog, svédül a fika édességevős kávés beszélgetés.
A kislányom játszótérmániás lett: Reggel felkelvén egyből elkezdi: Menni! Menni! A kérdésre, hova, a válasz: „Csussz“.
A cégemnek van egy nagy hibája: már irracionális mértékben szeret spórolni. Az, hogy a nemzetközi hívásokat Skypon kell bonyolítani, az racionális és követendő. Az, azonban, hogy legfejebb annyi pénzt hajlandó fizetni, amennyiért a programozókon kívül csak kezdő, vagy éppenséggel diploma előtt 1-2 évvel állók hajlandóak munkába állni, a folyamatok általánosságára rányomja a bélyegét. Ezek az emberek lehetnek bármilyen kedvesek, de tapasztalatlanságuk miatt sokszor feladatukat is rosszul végzik. Például: pénteken kikapcsolták az internetet az albérletben, mert az egyébként nagyon kedves, frissen végzett iráni könyvelőleány rosszul fizette be (gondolom nem tűntette fel a vevőazonosítót). Ez egyébként igen kedves figyelmesség volt a szolgáltatótól: péntek délután lekapcsolni, nehogy véletlenül másnapra el tudjuk intézni. Akik pedig 2-3 évet eltöltenek a cégnél, és saját programunkat már többé kevésbé jól ismerik, többnyire olyan nagyképű arckifejezéssel, és hozzáállással járnak-kelnek, mintha 16 cégnél, 30 év élettapasztalata lenne mögöttük, valójában pedig a király meztelen: csak itt dolgoztak, sehol máshol, és 24 éves kisgyermekek. VÁÁÁÁÁ! Ugyanakkor ellentétben korábbi munkahelyeimmel, nem soha senki által megnézett dokumentációval kell töltenem a munkaidőm jó részét, és rugalmasabb a munkaidő is. Mégis, sokszor azt hiszem, nem innen megyek majd nyugdíjba.
Ha elfogadtok egy jó tanácsot, nem vesztek HP laptopot. Először, 1 év pár hónap után, a garancia lejártát követően meghalt az akkumulátor. Nemsokára megszakadt a vezeték az áram betápnál, majd a buhera javítás (az igazi az 100 ezer Ft fölött lett volna, alaplapcserével (!)) nem volt tartós. Mindezek tetejére még a winchester is elszállt. A HP a laptopok Peugeotja/Renaultja. Biztos van kivétel, de általában nem sokat ér.
Most vasárnap Kata kitalálta, hogy kora reggel megfőzi az ebédet, melegen elcsomagoljuk, és valamelyik tó partján költjük el. Így is tettünk, néhány perc biciklizés után erdőbe, annak mélyén tavacskához értünk, partján kacsáktól körülvéve ebédeltünk, majd kis napozás (10 perc után égetett a nadrágunk) után hazamentünk pihenni, részemről alig várva a hétfői munkakezdést. Ezt egyébként általánosíthatjuk Stockholmra: bármely irányban elindulva egyenesen, előbb utóbb erdőt találunk és tavat.