Beszámolók a nagyvilágból

Ez három, a múlt homályába vesző út története lesz 89 és 93 között... Akkor még nem lehetett cukrászdát nyitni Bécsben. (Gy.k.:ez volt a hivatalos EU melletti kampány egyik bugyuta jelmondata)

    Az első még 91 táján lehetett, nagyjából a Gorenje láz idején (Fiatalabbak kedvéért: amikor a szocializmus végén megnyitották a határokat, a magyarok nagy része kitódult Ausztriába TV-t, hűtőt, mikrohullámú sütőt vásárolni, ezzel felélték az ország valuta tartalékait és majdnem államcsőd lett belőle).
    Egynapos buszos kirándulással elmentünk Bécsbe vásárolni, valamint megnéztük a gänserndorfi szafariparkot. Ekkor láttunk először Kindertojást, ami szenzáció volt, hiszen csokoládé és játék egyben, ilyet el sem lehet képzelni...

     A második és harmadik nagyjából hasonló volt, néhány év eltéréssel. Keresztapám Amstettenben (23 000 fős kisváros) helyezkedett el egy fűrésztelepen, gyakorlatilag mindenesként. Ide többször is kivitte a családtagokat. A telep egy patak mentén helyezkedett el, volt kis mini duzzasztóműve, így villamos energiával ellátta saját magát. A duzzasztó mellett volt egy kis túlfolyó, amelybe magas vízállásnál automatikusan belefolyt a fölösleges víz, alacsony vízállásnál pedig egy kis zsilip segítségével lehetett igen nagy sebességű, mindent elvivő vízárat csinálni a túlfolyó csatornában. Egy alkalommal éppen ennek az alján álltam, amikor unokatestvérem felnyitotta a zsilipet, mire a nagy vízár elsodort engemet, éppen megúsztam, hogy bekerüljek a ház alatt átfolyó, patkányoktól hemzsegő csatornába, de a papucsaimat levitte a lábamról. Ezután a túloldalon kibukkanó és egyesülő patak partját végigjártuk utána, de csak az egyik lett meg.
    Egy másik alkalommal, ugyanezzel az unokatestvéremmel elkezdtünk gyújtogatni a szemetes tartalmát akartuk elégetni. Igen jó ötlet volt, tekintve a fűrésztelepen jelen lévő nem kis mennyiségű fűrészport és faanyagot.
    Valamelyik nap találtunk egy egeret. Nem volt szívünk kiírtani, így el szerettük volna vinni a közeli kukoricaföldre. Sajnos azonban ügyetlen módon elejtettük, a kb. 1 méteres esést pedig elég rosszul viselte, a helyszínen megdöglött. De azért elvittük a kukoricásba, hátha csak elájult. Ausztriában, azon a környéken folyton esik az eső, ezért a kukorica szára vagy 3 méteresre megnő, csak nyúlik, nyúlik, termés meg alig.
    Egyszer elmentünk a Máriacelli kegyhelyre, nagyanyám, nagynéném, keresztapám meg vagy 3-4 gyerek. A szerpentinen a lada fékrendszere felmondta a szolgálatot, nagy nehezen megálltunk, életveszély nem volt, de Amstettenbe vissza kissé reménytelennek tűnt a helyzet, 50 km, gyalog. Aztán nagy szerencsénkre egy mikrobuszos sógor felvett minket, és hazavitt.
    Haza így vonattal mentünk, Györben átszállással. Keresztapám pedig a ladát rövidesen Fordra cserélte.