Beszámolók a nagyvilágból

    Történt egyszer, hogy a Közgazdasági Egyetem nagytudású Számvitel Tanszéke szakirány kirándulást szervezett Erdélybe, magyarán minden ráérő számvitel szakos hallgatót elvitt 3 éjszakára, buszos túrára.
    Indulás kora reggel Budapestről, 3 busznyian mentünk. Nekem és barátaimnak már csak a tanári buszban jutott hely. Ettől eleinte tartottunk egy kicsit, de utóbb beigazolódott: a tanári kar azon része, akinek nem derogált busszal együtt utazni a hallgatókkal (túlnyomó többség), annak ellenére, hogy az egyetemen (vizsgán) zordon, számonkérő emberek voltak, itt igen lazán viselkedtek, mindenkinek egy életen át tartó kellemes élményt okozva.
    A programba beillesztettük Erdély majd' összes nevezetességét, így meglehetősen húzós volt. Busszal megnéztük Nagyváradot (tettünk benne 2 kört a nevezetességek körül), átmentünk a Király hágón, ahol fenn nagy köd volt. Meg is álltunk kisdologra, ahonnan a lányok egy része sikoltozva szaladt vissza: egy birkanyáj meglelte őket. Útközben elmentünk Kalotaszegen néhány cigány palota mellett. Ezek kb 300 négyzetméter alapterületű, minimum 3 emeletes paloták, csicsás, drága csillogó fémtetővel, színezéssel. Sokuk még nincs befejezve, gondolom elfogyott a pénz.
    A hosszú út a vártnál tovább tartott, így jócskán este lett, mire elértük a székelyföldi Zetelaka színmagyar, jelentős részben turizmusból élő falvát. A helyiek folklórműsorral, pálinkával köszöntöttek bennünket. A gyermekek csodás zenés-éneklős műsorral készültek, sajnáltam is őket hogy ilyen későn feküdtek le. Este egyik barátom enyhén ittasan megtanította a helyieknek a "Hogy ha nékem sok pénzem lesz, bevonulok Bukarestbe" kezdetű újabb kori népdalt. A tanszékvezető pedig összetegeződött egy barátommal, ami kicsit túlzás volt, így másnap azért visszavonta.
    A házigazdák a helyi falusi turizmus egyik úttörői voltak, így már futotta jelentős fejlesztésekre, olyan fürdőszobájuk volt, amely itt sem az átlag házban található.
    A következő napokban a helyi nagyvárosokat néztük meg, idegenvezetőnk András volt, aki út közben nótázgatott is és az italt sem vetette meg. A "Van nekem egy rettenetes szokásom" kezdetű dalt felejthetetlen hangnemben tudta énekelni. Elmentünk a mázas edényeiről híres Korondra, ahol az egész környék portékáit árulták. Itt óva intettek minket a falu végén lakó Zolika nevű árustól. Miután mindenki megvásárol mindent, amit akart, és elértük a falu végét, a Zolika házát, megtudtuk, miért: Ez a derék erdélyi magyar roma még több árut ránk tukmált, mint amit összesen máshol megvettünk, igen jól értett az eladáshoz. Kaptunk tőle olyan pálinkát nevetségesen olcsó áron, amelyet alig lehetett meginni.
    Forinttal minden magyar lakta területen fizethettünk, és akkor még nem tört be oda a vadkapitalizmus: nem volt vételi és eladási árfolyam az áraknál, egyszerűen mindent átszoroztak középárfolyamon lejre/lejről. Betértünk egy kocsmába, ahol kértünk 2 felest. Hülyének néztek minket, mert arra deciket szokás kérni, de azért kiadták. Az ár összesen 120 Ft volt, na erre kértük a másik felét is (akkoriban egy féldeci a legputribb helyen is 150 körül volt itthon).
    Megnéztünk néhány környékbeli szép templomot, a parajdi sóbányát, a Medve-tavat. András elmondott egy anekdotát az udvarhelyi és csíki emberek barátságáról. Egyik udvarhelyi ember ezt vésette  fejfájára: Még itt is jobb, mint Csíkban. Az utolsó este a Csíkszeredai hotel fenyőben aludtunk, ahol este ismét jelentős mennyiségű alkohol fogyott.
    Hazafelé, amikor már mindenki azt hitte, nem fog inni, egyik kedves tanárunk még körbeadott némi szeszt, majd karaoke következett. Kolozsváron még kiszálltunk, megnéztük a Házsongárdi temetőt, a nagytemplomot, az egyetemet. Akkoriban még funárizmus tombolt, le is fényképezkedtünk a román nemzeti színre mázolt kukák mellett.
    Mégy egy vicces élmény adódott: a sok pálinkától jóbarátomnak bizony megjött a nagydolog ingere. Körülbelül 20 km-en át könyörgött a buszsofőrnek, hogy álljon meg, mire az végül egy szántóföld mellett megállt. Barátomnak 200 m-t kellett futnia egy még lábon lévő kukoricásig, hogy megkönnyebbülten, de jól kinevetve térhessen vissza a buszra.
    Ez a barátom azóta újra járt arra, állítása szerint betört a vadkapitalizmus is arra, de mégy így is mindenkinek ajánlom, aki nem járt arra.