Beszámolók a nagyvilágból

    Ezúttal a negyedéves Product Manager (ez én volnék) konferenciával kezdtem Norvégiában Vinstrában, majd irány Svédország. Odautam Átszállásokkal tarkítva 13 óra volt, valóságos tortúra. Vonat Fehérvár-Kelenföld, taxi Kelenföld-Ferihegy, repülő Ferihegy-Frankfurt, ott gyaloglás 2 km, repülő Frankfurt-Oslo, vonat Oslo-Vinstra.
    A néhány ott töltött óra alatt érdekes meglátásaim lettek Németországról: (1) Pazarlók. A repülőteret övező hatalmas erdőből nem szedik össze a kidőlt fákat, ezer tonna számra rohad el így a fa. Ha ezt valahogy haza tudnánk hozni, nem kellene a hátrányos helyzetű családoknak védett erdőket letarolni tűzi fáért. A másik, (2) hihetetlenül megalomániások. Akkora repülőteret építettek Frankfurtban, amiről egyszerre a világ összes repülőterére indulhatna repülő. Órákig lehetne kóvályogni benne, ezért is jeleztem fentebb külön szakaszként az itteni gyaloglást. Hogy Törökbálinton frissen bukott egykori kedvenc államtitkárunk mértékegységével éljek: az itt elpazarolt betonból sok ezer lélegeztetőgépet lehetett volna venni a gyermekeknek.
    A Norvég nők kortalanok: a légi kísérők mind 50 éven felüliek voltak. Más országokban ebben a korban már nem végeznek az emberek ilyen megterhelő munkát. Az egyik 60 körüli női utas pedig bár már tolószékbe kényszerült, de olyan kihívó tűzpiros ruhában, erős sminkkel volt, mintha 19 éves tűzről pattant menyecske lett volna. Oslót elhagyva észak felé megérkeztünk az északi sark területére, melyet 1 m-es hó és állandó -10 fok alatti környezet jellemez. A szálláson számtalan nemzetiségű ember gyűlt össze, néhány jellegzetesség: a litvánok állandóan viccelnek és nevetnek. Volt egy orosz, zömök, széles vállú és arcú, olyan, mint akit mi Szergejnek vagy Ivánnak hívnánk. Sajnos csak Vladim volt. Szerinte a nevem olyan, mint egy mesebeli gonosz varázslóé, “Szóltán”. Erik, a viking, (svéd), aki órákig tudott szaunázni, ott bent is ivott, ő is sokat viccelt. Ludvig, a programozó (svéd), aki úgy néz ki, mint egy pszichopata tömeggyilkos. Kjell (“sell”, svéd), a rendkívül okos programozó, aki szó szerint a sarkkörön lakik fenn északon. (A repülőút Stockholmból ugyanannyi az ő városába, mint Budapestre) Leroi, az afrikaans, aki angolul szinte összezárt szájjal beszél, John, az angol, aki olyan ízesen beszél, a magánhangzókat enyhén kettőzve, mint a 3+2 együttes a “Háolováiny őúszi róúzsa” éneklése közben. Marek, a cseh. Sem nem nagy, sem nem kicsi, nem vicces, nem savanyú, nem meleg és nem hideg, semmi kirívót nincs benne: cseh. Jessica (“jesszika”), a Stockholmból jól ismert munkatárs, aki 1 hónappal Costa Ricai nyaralása után is félnéger volt még. Szobatársam Jarek volt, a lengyel, akivel már Stockholmból jól ismetük egymást.
    A konferencia maga igen hasznos volt, rengeteg anyaggal, tanulással, igen fárasztó volt, nem is fárasztalak benneteket a részleteivel. Ami viszont érdekes volt, hogy esténként főzőcsapatokra voltunk osztva, melyek 25 főre főztek, részben anyagi (Norvégia!), részben csapatépítési céllal. A csoportok mindig igyekeztek felülmúlni az előző napiakat az étel és kiszolgálás minőségét illetően. Az első nap angol “chéf” rakott krumpi szerű francia ételt főzött. Második nap én voltam a chéf, 25 főre gulyásleves csipetkével, meg palacsinta. Időhiány miatt hamar rátettük a zöldségeket a húsra, így ha nem akartunk mindent szétfőzni, nem tudtuk megvárni, míg a hús minden darabja teljesen puhára főtt. A csipetkétől már zsibbadtak az ujjaim a végére. A vegetáriánusoknak Agnieszka (“Ágnyeska”) a lengyel készített zöldséglevest. Szerencsére mivel az éhhalál szélén voltak, mire kész lettek, nagyon ízlett nekik az étel. Harmadik este Anabela a portugál főzött Alentejo-i zöldséglevest (ebben a normál zöldséglevesen kívül olívabogyó és tojás, valamint sok vöröshagyma is volt), és tőkehalas rízst. Az utolsó nap Erik a viking vezérlete alatt 4 fogás készült: előételnek gomba + vegyes saláta (Jóisten tudja miből), majd marhahús mézben párolt répa és burgonya körettel, hozzá tojássárgája+petrezselyem+nemtudommilyen szósz. Ezután rokfort sajt (igen erős ízű, részben penészes sajt) körteszeletekkel, végül fahéjban-szegfűszegben sütött almaszeletek vanília fagylaltal. A másik érdekesség a szauna volt (az utolsó 2 este lett bekapcsolva). Miután egy darabig néztem, hogy az “északiak” (baltiak, Vadim, a finn, néhány svéd és a kevésbé északi portugál) hogyan ugranak a -20 fokos hóba a szauna után, egy kevés borral erőt merítve magam is kipróbáltam, hát olyan, mint egy hatalmas szegekkel borított ágyra ugrani. Azért az utolsó este is kipróbáltam, egyre jobban esett, a végén fakír leszek és otthonra is veszek szöges ágyat. Vadim a szaunában elkezdett német katonai szöveget kiabálni, ami vicces volt egy orosztól.
    Frednek (svéd), az egyik főnöknek itt volt a szülinapja, maradék palacsintából csináltunk neki sütit, és mindenki énekelt neki saját nyelvén, ez kb. 12 nyelv volt. Nem az enyém volt a legtisztább ének...
    Vinstrából 10 órás autóúttal mentünk át Stockholmba. Közben néhány 100 km-en keresztül hóvihar volt, de itt nem cicóznak, hogy “kérjük, aki teheti maradjon otthon”, hiszen akkor télen ki sem mozdulhatnának. Nagy autókkal (min 2000 cm3) közlekednek, és 90 fölött mennek, éles kanyarok előtt időben lassítva. Érdekes volt -14 fokban szakadó hóval találkozni, ez svéd útitársaimat is meglepte. Norvégiában nem tökéletesek az utak, nagyon kevés az autópálya. A kormány spórol, a rengeteg olajpénz ellenére. Ott tartanak, hogy nulla adóbevétellel is 88 évig tudnák fizetni a közszolgáltatásokat a megtakarításokból. Ezt sokan túlzásnak tartják, inkább többet költenének ma infrastruktúrára. Az út mellett több helyen hatalmas rakásokban tárolták a levágott fát. Kíváncsi vagyok, hány perc alatt lopnák el nálunk.
Legyetek jók: H. Zoli.