Ősz óta nem utaztam nagyon sokat, de azért annál többet, mint ahányszor jelentkeztem. Fort Collinsba még kétszer visszamentem néhány napra különböző problémák miatt tüzet oltani. Az eddigiekhez hasonló élmény volt, nem is részletezném egy érdekességet leszámítva: nem szeretek autót bérelni ha egy mód van rá, így ismét kölcsön akartam kérni egy kerékpárt. Mivel a szállodám ezúttal kissé messzebb volt, a több, mint 400 embernek munkát adó cég vezetője úgy döntött: inkább ő megy kerékpárral (közel lakott), és nekem adta nagy batár terepjáróját. Azt nem mondhatnám tehát, hogy nem becsült meg, nem értékelte, hogy családom otthagytam igen rövid szünetekkel többször is értük. Még a gyermekeimnek is küldött ruhákat.
Még ősszel voltam kétszer Vinstrában, utóbb novemberben, ami annyiban különleges volt, hogy sem nagyon hideg, sem hó nem volt még. Hazafelé a Pető intézetes tanárokkal egy géppel utaztam, akik Észak-Norvégiában segítettek a speciális gyermekeknek, és ők is az emberemlékezet óta nem tapasztalt melegről beszéltek: sarkkörön túl sem volt fehér a táj még ekkor. Volt két rövid európai utam is: Prága illetve Ljubljana, mindkét helyre autóval mentem, nem volt kedvem repülni. Prágában sikerült alaposan eltévednem és háromszor körbejárni a várost. Egyébként Csehországban ha 140 alatt mentem, akkor letoltak a pályáról, és az út is igen kanyargós, úgyhogy eléggé adrenalinnövelő út volt Legközelebb is vezetek majd. Szlovéniába Horvátországon keresztül mentem, ahol meglepődve tapasztaltam: 1980 körül megállt az idő, a vámos pénzt kért az ingyenes autópálya használatáért, 1 eurót vagy 1 dollárt vagy bármit, ami volt nálam.
Végül volt egy hosszabb szünet, de februártól sajnos batman újra az égben tölti idejét. Az első (majd a második) út igen fájdalmas volt: megszoktam, hogy három kis és nagyhercegnőm közül átlag kettőt én altattam, ezek hiánya elvonási tüneteket okozott. Első 2012-es utam ismét a norvég Vinstrába vezetett, a Malév firss csődjétől meghatottan néztük a csendes, félüres terminált.
Vinstrában azért februárra kellő mennyiségű hó gyűlt össze. Egyik nap a hegyi szerpentinen sétáltunk egy nagyot, visszafelé a jeges úton kis nekifutással 50-60 méteres csúszásokkal lehetett haladni cipőben. Minden este igen emberbaráti feladatot láttunk el: nem volt szívünk nem kiinni a vacsoraasztalon maradt borospalackokat. A szauna, majd hóban fürdés ezúttal nem maradt el. Egyik csapat gulyáslevest főzött, egész jó volt. Mi vegetariánus, laktóz, glutén- és jóllakásmenteset főztünk (nem, véletlenül sem én voltam a konyhafőnök ekkor), olyan volt, mintha csak köret lett volna. Utána kénytelen voltam lefekvés előtt szendvicseket enni. Az első fogás azért a házi szilvapálinkám volt, fejenként 3 cl, amit a nők nem annyira bírtak, így gyűjtőpontok alakultak ki több helyen, azaz néhányan jó adagot repetáztak a környékükről. Ehhez a kalóriamentes ételt hozzátéve, néhányan nem teljesen maradtak józanok este végére.
Még ősszel voltam kétszer Vinstrában, utóbb novemberben, ami annyiban különleges volt, hogy sem nagyon hideg, sem hó nem volt még. Hazafelé a Pető intézetes tanárokkal egy géppel utaztam, akik Észak-Norvégiában segítettek a speciális gyermekeknek, és ők is az emberemlékezet óta nem tapasztalt melegről beszéltek: sarkkörön túl sem volt fehér a táj még ekkor. Volt két rövid európai utam is: Prága illetve Ljubljana, mindkét helyre autóval mentem, nem volt kedvem repülni. Prágában sikerült alaposan eltévednem és háromszor körbejárni a várost. Egyébként Csehországban ha 140 alatt mentem, akkor letoltak a pályáról, és az út is igen kanyargós, úgyhogy eléggé adrenalinnövelő út volt Legközelebb is vezetek majd. Szlovéniába Horvátországon keresztül mentem, ahol meglepődve tapasztaltam: 1980 körül megállt az idő, a vámos pénzt kért az ingyenes autópálya használatáért, 1 eurót vagy 1 dollárt vagy bármit, ami volt nálam.
Végül volt egy hosszabb szünet, de februártól sajnos batman újra az égben tölti idejét. Az első (majd a második) út igen fájdalmas volt: megszoktam, hogy három kis és nagyhercegnőm közül átlag kettőt én altattam, ezek hiánya elvonási tüneteket okozott. Első 2012-es utam ismét a norvég Vinstrába vezetett, a Malév firss csődjétől meghatottan néztük a csendes, félüres terminált.
Vinstrában azért februárra kellő mennyiségű hó gyűlt össze. Egyik nap a hegyi szerpentinen sétáltunk egy nagyot, visszafelé a jeges úton kis nekifutással 50-60 méteres csúszásokkal lehetett haladni cipőben. Minden este igen emberbaráti feladatot láttunk el: nem volt szívünk nem kiinni a vacsoraasztalon maradt borospalackokat. A szauna, majd hóban fürdés ezúttal nem maradt el. Egyik csapat gulyáslevest főzött, egész jó volt. Mi vegetariánus, laktóz, glutén- és jóllakásmenteset főztünk (nem, véletlenül sem én voltam a konyhafőnök ekkor), olyan volt, mintha csak köret lett volna. Utána kénytelen voltam lefekvés előtt szendvicseket enni. Az első fogás azért a házi szilvapálinkám volt, fejenként 3 cl, amit a nők nem annyira bírtak, így gyűjtőpontok alakultak ki több helyen, azaz néhányan jó adagot repetáztak a környékükről. Ehhez a kalóriamentes ételt hozzátéve, néhányan nem teljesen maradtak józanok este végére.
