Beszámolók a nagyvilágból

    Egyik legnagyobb tudású (és gondolom legjobban megfizetett) programozónk, a korábban már említett Jarek lengyel. Neki mindig kell egy product manager akivel dolgozhat-fejleszthet-teszteltethet, és mivel „csak” ideje 50%-át hajlandó otthonról távol tölteni, időnként a többieknek kell megismerni a nagy lengyel valóságot, mely Varsótól 300 km-re található, Bydgoszcz néven.
    Mivel Svédországban egyelőre nincs albérletünk, még egy rövid ideig vándormadár életet élek, így adott volt, ki menjen oda. Ez egy 5 napos túra volt, így elmaradt a második, depressziós hét.
    Hál'Istennek nem volt semmilyen olcsóbb, fapados, cseh, stb. járat, így nem Barkasszal, hanem Fokkerrel jöttem (a Malév legkisebb gépe, ami kicsi de sugárhajtású). A járat 7:30-kor indult, így az egykor történt lefekvés után jólesett a friss ötórai felkelés.
    A varsói repülőtéren a vámosok és információsok eléggé zordon, szűkszavú stílusban beszéltek az emberhez, de ez lehet, hogy a vasárnap kora reggel miatt volt.
    Mivel nem volt kedvem a taxi 40 napos meghitelezéséhez, busszal mentem a vasútállomásra.  Ha valamelyikőtök cégvezető lesz, így kell csinálni: nincs céges kártya, csak költség elszámolás, így a dolgozók is jobban vigyáznak a cég pénzére. Ugyan már nem a buszpark alapját képezi, de még igen sok Ikarusz busz is van erre. Ezúton is egy széles mosollyal egybekötött fenékberúgást küldenék Széles Gábornak, amiért sikerült megsemmisítenie egy, a világ felén jól csengő márkanevet.
    Az 50 év feletti lengyelek egymás ikertestvérei: mind a férfiak, mind a nők kiköpött úgy néznek ki, mint az édesanyám háztömbjében lakó, a 80'-as évek lengyel piacairól itt felejtett házaspár.
    A lengyel nyilvános vécék a következőképpen néznek ki: kitáblázott útvonal egy ajtóig. Az ajtó mögött hosszú folyosó, végén női és férfi ajtó. Az ajtó mögött egy nagy, hosszú előtér, mosdókagylókkal, majd újabb ajtó. Az ajtót követően a piszoárok és vécék tere, eddigre legalább 4-5 kanyar, nem tudni melyik irányból is jöttél. A vécében pedig jóízűen horkolnak a helyi hontalanok, valamint mindegyikben dohányfüst terjeng.
    A varsói központi pályaudvarhoz képest a Kelenföldi pályaudvar steril műtő.
    Célállomásom Bydgoszcz egy közel félmilliós, átlagos közép-kelet Európai város. Ami érdekes Lengyelországban, hogy a villanyokat nem föl, hanem lekapcsolják a világításhoz, a kapcsolók fordítottan állnak. A lengyel férfiak nagyon romantikusak lehetnek, mert utcán, aluljárókban rengeteg a virágárus, akik nem 5 csokrot, hanem egész virágerdőt kínálnak eladásra.
    Az iroda igen kicsi, ehhez mérten a helyi céges apartman is: van egy 3 szobás lakás: 1 szoba az apartman, 1 szoba tárgyaló, 1 szoba pedig iroda asztalokkal, átlagosan 2 és fél munkavállalóval.
    Így, hogy egy térben volt a lakás a munkahellyel, és rengeteg munkám volt, 72 óráig el sem hagytam a lakást, aludtam, ettem és dolgoztam. Végül elfogyott a készletem így élelemszerző körútra kellett mennem. Visszafelé, mivel nem volt forgalom, átsétáltam a piroson. A fáradtságtól nem láttam, hogy a túloldalon két rendőr álldogált. Udvariasan köszöntöttek, válaszoltam, hogy nem beszélek lengyelül. Egyikük innentől elnémult, a másik beszélt kicsit angolul. Megkérdezte, honnan jöttem, mit csinálok, de mivel nem volt tökéletes az ő angolja sem, meg a magyar-lengyel két jó barát ugye, nem büntettek meg.
    Utolsó este elvittek várost nézni (mivel szakadt a hó, autóval körbementünk). Szép, régi templomok, szobrok, ami érdekes volt: A város folyója fölött kifeszített guggolt állt egy artistát ábrázoló szobor, amint a kötélen egyensúlyozik. Ezen kívül, mivel a városban ifjúsági olimpia lesz az idén, teli volt futó embereket ábrázoló műanyag szobrokkal, kicsit olyan volt, mint 2006-ban a sok országot megjárt „tehénparádé” szoborerdő. Vacsorára elmentünk egy étterembe, ahol a magyar ízvilágtól nem idegen, de számomra ismeretlen ételeket ettem. A leves íze kicsit savanykás volt, a főételnél pedig a köret reszelt fehérrépát is tartalmazott, meg mindenféle zöldséget, amit mi nem szoktunk köretként enni, legfeljebb főzeléknek. Egyébként Lengyelország olcsóbb Magyarországnál.
    Visszautam reggel 4:40-kor kezdődött, és nem vonattal, hanem repülővel Varsóba. A taxis szó szerint egy szót sem ismert idegen nyelven, így elmaradt a szokásos beszélgetés. A repülőtér nagyon kis aranyos volt, egyszerre egy gépet tud kiszolgálni. A pultos nem sietett nagyon a bejelentkezéssel, egy csomó papírt kézzel írt meg, de nem kellett aggódni, mert a beszállást is ő intézte, így nem késhettünk el.
    A gépet gyalog értük el. Annyira kicsi volt, hogy ehhez képest a Prágai légcsavaros gép óriási jumbo jetnek tűnt. Gondoltam, ezt B kategóriás jogosítvánnyal is el lehetne vezetni. Belül csak görnyedten lehetett állni. A felszállásnál mindenki lélegzetvisszafojtva szurkolt a propellereknek, hogy fel bírják tornászni a gépet a felhők fölé. A pilótafülkének nem volt ajtaja, csak nyitott függönye, így be lehetett látni. Hamarosan előrekéredzkedtem, és figyelhettem műszereiket. Volt radar, olyan GPS, mint az autókban, és sok száz kar és gomb. Nem lehetett túlautomatizálva, folyton kapcsolgattak, tekergettek valamit. Mégsem lehet olyan könnyű vezetni, talán nehezebb, mint a teljesen automata nagy repülőket.
    Varsóban néhány óra várakozással átszálltam, majd irány otthon, ahol két szerelmem várt.