Beszámolók a nagyvilágból

Beszámoló utazásaimról Spanyolországból, Olaszországból, Mexikóból, Portugáliából, Svédországból, Norvégiából, Lettországból és Észtországból, és a többi...

Látogatók

Friss megjegyzések

Ajánlott olvasmány

Ez rólam is szól (munkatársnőm írta) Mexikói kalandok
Svéd blogok
evergo.blogol.hu
psycho.blog.hu
Itt az egyik történet velem esett meg joemberek.blog.hu
Végül egy gyengébb idegzetűeknek nem ajánlott, vicces, szarkasztikus leírás mindenféle népről:
gyuloltellensegeink.blog.hu

Úti beszámoló Portugáliából II.

2007.06.04. 20:09 HZ

    Egy régi, elcsépelt, de nagyon is igaz mondással kezdem befejező beszámolómat: mindenhol jó, de a legjobb otthon. Egyrészt öregszem, másrészt piszokul tud hiányozni az ember kislánya (meg persze az asszony is), ígyhát a második hét már sokkal inkább szenvedés volt. Éjjel mindig azt hiszem, hogy otthon vagyok, ezért az ágyról leesést és a falba ütközést csak nagy nehézségek árán tudom elkerülni.
    Na de térjünk vissza oda, ahol az előzőt abbahagytam, illetve még azelő ttre, oda, amit abból kifelejtettem. Szóval a megérkezéskor, amikor taxist kerestem, miután elárultam, hogy hova megyek, (én akkor még nem tudtam, hogy 2 percre a reptérről), akkor igen agresszív lett a taxis. Amikor meg kiderült, hogy számlát kérek, majdnem leharapta a fejemet. Amikor ki mertem szállni, rámüvöltött, hogy csukjam be az ajtót, mert beázik a kocsi. Biztos az ablakon kellett volna kimásznom. Féltem, ha minden taxis ilyen lesz, akkor nem élem túl ezt a két hetet. Kiderült, hogy általában kedvesek, csak valószínűleg felhúzta magát, amiért a reptéren sorban áll 20 percet, aztán egy 4 eurós fuvarja lesz. Mintha valaki elvitetné magát a a Piac tértől a Novotelig (Pestiek kedvéért: Nyugatitól a Jászai Mari térig).
    Szintén, a múlt pénteken még elnéztünk Belémbe, ahol van egy szép torony, monostor, szobrok, valamint egy a nagy földrajzi felfedezéseknek emléket állító emlékmű, tetején kilátóval. Erre legkésőbb 18:30-ig lehet felmenni hétkor bezár. Mi 18:28-kor értünk oda, de csak a biztonsági őr diadalittas mosolyáig jutottunk, aki keresztbe font karral állt az ajtóban, jelezve, hogy mi oda már nem megyünk fel.
    Hét közben beköszöntött a nyár (nem a grönlandi fajta). Ezt akkor nem észleltem, mert igen sok munka volt, havi zárás és a Unity Projekt kapcsán, - ahogy a Jaime is folyton mondogatta: I hate "junicsi" -, így este 8 és 10 között szabadultam ki a légkondicionált irodából, ezért azt hittem, még mindig zordon időjárás tombol.   
    Szombaton elmentünk Fatimába, (gy.k.: 1917-ben itt jelent meg a Szűzanya 3 kis portugál pásztorgyermeknek). Szép kis hely, sok zarándokkal, és 47 fokos léghőmérséklettel. A templomtól kb. 3 kilométerre voltak a pásztorgyerekek házikói eredeti felszereléssel (múzeumként), egy apró faluban. Amikor Jaime és egy velünk lévő portugál gyerek megtudta, hogy ilyen messze el kell menni, teljesen kiakadtak. Valószínűleg a portugál nyelvűek gyalog hatótávolsága néhány 10 m. A Jaime jelezte: "Let's go, no problem. But I'll stay here". (Menjünk, semmi gond. De én itt várok) -- igazából azt akarta mondani, hogy "menjetek", csak nem jött neki össze. Ebből aztán szállóige lett. A kis faluban lefényképezkedtem a gyerekek közül kettőnek az unokahúgával.
    Hazafelé rájöttem, a magyarnál csak egy adócsalóbb nemzet van: a portugál. Minden 3. személyautó 2 üléses, a hátsó ülés helyén 1 m hosszú kalaptartóval, hiszen "a vak is látja, hogy ez céges teherautó (dik mán), jogosan igénylem vissza utána az áfát". Szintén, a metróban, miután valaki érvényesíti jegyét, gyakran kap egy "potyautast" is, aki még éppen átcsusszan a belépő kapun. (portugál magyar lelki rokonság?)
    Gyermekkorom álma teljesült: emeletes buszon utaztam. Igaz nem elöl, mert ott mindig a gyerekek ülnek, de ez is valami.
    Vasárnap megnéztük (újra) Belémet, felmentünk a kilátóra is, illetve most egyéb helyek is nyitva voltak. Valamilyen folklór előadás is volt a közelben, ahol meglepetésemre sramlizene volt, és a helyi népviselet is bajoros volt. (portugál német lelki rokonság?). Hazafelé beugrottunk egy múzeumba, ahol megtudtam, miért van az, hogy a belváros egy részén mértani pontosságú utcák vannak. Az 1755-ös földrengés és tűzvész teljesen elpusztította a város nagy részét. Ezt a részt egyszerűen eltalicskázták, nem keresték a girbe gurba utcákat, hanem ezredmilliméter pontos derékszögű utcákat építettek. Az egyéb girbe gurba utcákon egyébként gyakran gondolkodóba esek, hogy hogyan költöznek onnan el az emberek. Van, hogy a legközelebbi autóval is járható út 10-20 m szűk lépcsőn át vezet, ahol egy szekrény alig fér át, zongora pedig biztosan nem. Nem sok zenész lakhat arra... Szegény cipekedők és postások!
    Hazafelé biztos nem történik semmi érdekes, ezért merem már most megírni a befejező részt. Szerdán repülök haza!!!
Üdv: Hámori Zoli
U.I.:azért ha kényszerleszállunk, vagy eltérítenek, azt megírom

Szólj hozzá!

Címkék: portugália lisszabon

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr34359898

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása