Az utolsó két, Stockholmban töltött hetünk a búcsúról szólt. Elbúcsúztunk a Magyar Ház gyermek óvodájától, kis pajtásoktól, az épülettől. Kislányomnak megszakítottuk első komolynak ígérkező kapcsolatát: Edmundkától, a négyéves kisfiútól a foglalkozás után már puszival köszönt el.
     Szerettük volna megtudni, milyen is a skandináv tél, és a kívánságunk teljesült: kaptunk egy hét igazi telet, több napos hóeséssel, hideggel. Építettünk hóembert, amely másnap reggel még állt. Már éppen meg akartuk dícsérni a svéd gyerekeket, hogy milyen rendesek, és nem pusztítják el mások építményeit, azonban a delet már nem érte meg, ledöntötték.
     Igazi "last minute" úton még meglátogatott húgom, Julcsi barátjával, Jánossal. A téli időjárás ellenére sok látnivalót igyekeztek megnézni, mi is velük tartottunk pár helyre. Így az Olimpiai Stadionba, mely a világ legrégibb ma is működő ilyen létesítménye, 1912-es olimpiára épült téglából, egy erőd stílusában, tornyokkal. Itt a kapu a zajló építkezés miatt tárva volt, így be tudtunk menni körülnézni.
     Elmentünk a Millesgårdenbe, Carl Milles szobrokkal, növényekkel zsúfolt rezidenciájára. A bejáratnál először svédül szólított minket a jegy eladó, majd angolul. Ezután miután négyen egymás közt magyarul beszéltünk, ő is átváltott magyarra: Marosvásárhelyről 20 évvel ezelőtt elszármazott hazánkfia volt.

Húgomék még 20 kilogrammmal hozzájárultak elköltözésünkhöz, így reméljük, nem lesz gond a költözéssel. Távozásuk után mintha ott sem lett volna, eltűnt a hó. Ez a gond a Golf áramlattal: a tél küzd, erőlködik, de amint szusszan egyet, és alább hagy a támadás lendülete, visszajön a szürke, borongós, koszos, 10 fokos ősz. Stockholm magasságában e küzdelem az egész télen zajlik váltakozó sikerrel.
     Utolsó hétvégén még elbúcsúztunk Krisztitől és Jánostól, itteni barátainktól, meghívtak minket egy búcsúebédre. Tekintettel a hosszabb búcsúra, kislányom puszival köszönt el tőlük.
     Isten veled, Svédország.