Beszámolók a nagyvilágból

   Néhány hónapnyi békés otthonülés után újra útra keltem Norvégiába, a negyedéves konferenciára, mely legutóbb 1 éve történt. Ez az utam az átlagosnál mozgalmasabbra sikerült. Felfelé kis családom vitt ki a repülőtérre, fájdalmas búcsút vettem tőlük, majd irány a gép.
   Thürmer Gyulával beszélgettem egyet, épp Mexikóba tartott egy testvérpárt kongresszusra. Kádár méltó puritán örököseként, turista osztályon utazott, csak semmi luxus. Frankfurtban sikeresen elfelejtették az Oslói gépre továbbítani a csomagomat, sőt, hogy fokozzák izgalmamamat, még a következő gépen sem volt rajt, így 36 órán át ugyanazt a ruhát viseltem.
   A konferencia az eddigiekhez hasonló volt, bár komoly vérveszteségeink voltak, sokan már máshol keresik kenyerüket. A finnekről elég durva történeteket hallottam, néhány évig finn nemzetiségűeknek tilos volt alkoholt innia a cégnél. Ezek közül egy enyhébb: egyszer egy rendezvény végén az emberek mentek volna fel hotelszobáikba, de nem működött a lift, így gyalog mentek. Reggel aztán utánanéztek, miért nem is ment. Hát benne feküdt egy finn, a feje kint. Minden induláskor a feje akadályozta meg a liftajtó záródását, de annyira ki volt ütve, hogy nem tűnt fel neki.
   Ezúttal, azon az estén, amelyen konyhafőnök voltam, aperitifként házi pálinka volt, majd zöldségleves grízgombóccal, marhapörkölt főtt krumplival és nyári salátával, desszertnek szilvás gombóc. Ezúttal is osztatlan sikere volt a magyar konyhának, de el kell ismernem, a többiek is egyre jobban igyekeznek kitenni magukért.
Norvégia továbbra is csodaszép hatalmas hegyekkel, fjordokkal. Egyik délután a közeli hegyen frizzbi golfot játszottunk, azaz egymástól kb. 100 méterre lévő kosarakba kellett a frizzbit minél kevesebb dobással eljuttatni.
Stockholmba a jól megszokott 11 órás kocsiúton mentünk. Az út mellett sok helyen birkák legeltek, némelyik az úton feküdt a naptól langyos aszfalton, egy helyen pedig egy tehén miatt állt a forgalom a lefgontosabb norvég főúton, de mivel a megengedett sebesség mindenhol 80 km/h, így balesettől nemigen kellett tartani.
Stockholmban pár nap munka következik, látástól mikulásig, majd alig várom, hogy kis családom utánam jöjjön pár napra "nyaralni". Elmegyünk meglátogatni itteni barátainkat, Krisztit és Jánost. Pici nagylányom már alig várja, hogy újra lássa a "másik otthont", ahogy ő nevezi Svédországot.