Beszámolók a nagyvilágból

 
  Egy viszonylag eseménytelen Vinstra + Stockholm 2 hetes utat követően (2 év óta előszőr voltam konyhafőnök a messzi északon, illetve meglátogattam magyar barátainkat) ezúttal egy karib tengeri kis szigeten, a mindössze 76 000 lakosú Szentt Márton szigeten telepítettem a szoftvert egy hét alatt. A sziget fele francia, fele holland birtok, én a "holland" felén voltam, de egyetlen holland felirattal sem találkoztam (angol, spanyol, francia minden). A lakosok túlnyomó része fekete, a nők olyanok, mint a filmekben: idősödve termetesre nőnek, hátsó fertályuk pedig már fiatalon is olyan, mintha felfújt lufikat tettek volna bele. Az élet lassan, aggodalom nélkül telik számukra. Maga az épített környezet ugyanolyan, mint minden más turistahely: az utak mentén mindenhol éttermek, kaszinók, szállások, kaszinók, magánnyaralók, kaszinók, szállodák, kaszinók, kisboltok és persze kaszinók, kivéve, hogy talán több a kaszinó a megszokottnál, ezekben alig lézeng vendég, és pénzváltóként keresik kenyerüket, bár most nem éppen fő turista szezon volt. Mily meglepő: Kenyához hasonlóan az üzleti életet itt is az indiaiak viszik, így ismét egy hétig "csapati"-n (lapos kovásztalan kenyér), valamint pörköltre emlékeztető, minden nap másból készülő szószt ettünk hozzá (csirkepörkölt, lencsepörlölt, szójapörkölt, borsópörkölt). Mint minden indiai, ezek is nagyon szorgalmasak voltak, természetesen magas elvárásokkal, és minden fillérre odafigyelnek, így a szokásos 3-4 hét helyett 1 hét alatt akarták élesíteni a rendszert, természetesen ez nem sikerült, de a végére közel jutottunk, a többit segítséggel egyedül is megoldják. Az irodában volt egy jamaikai nagydarab takarítónő (mamika), aki megcáfolta a hiedelmemet, hogy tudok angolul: szavainak kb 20%-át sikerült megértenem. Hétközben nagyon sokat nem nézelődtünk, viszont főnököm felajánlotta, maradjak egy napot, és csak vasárnap repüljek át Miamiba, így a szombat egy 2-3 órás "baráti látogatást az üzletben" leszámítva turistáskodással telt. Reggel korán úsztam egyet végre az óceánban, kb 25 fokos lehetett. Délután a sziget fő nevezetessége: Juliana Hercegnő Repülőtér, ahol az emberek feje felett pár méterre landolnak a gépek, felszálláskor meg a jet motorok szelében lehet fürdeni (akár 200 km/h-t is elérő orkánról van szó). Szó szerint a kerítésbe kapaszkodva lobogtunk az erre vállalkozó őrült turistákkal. A lobogó övezet határait szép piros "vigyázz, veszély" feliratok jelölik ki. Zsófi lányom repülőmániás, megőrült volna ezért, hogy a strandon 5 percenként közvetlen a feje felett húznak el a gépek. Este pedig megnéztem a Moho kaszinó és partinegyed esti turistalátványosságát: alig valami karneváli ruhába öltözött táncosok nyitják meg a szórakozónegyedet minden este 9-kor egy tíz perces tánccal az utcán. Ezt korábban háromszor is próbáltuk elérni, ebből egyszer sem értünk oda a munka miatt. Egyik este helyette beültünk egy nyitott bárba, ahol egy nagydarab fekete figurázta ki a karibi nőket, hatalmas műmellekkel és műfenékkel, majd majmot csinált az enyhén spicces amerikai turistákból (műfenékkel, műmellel, fűszoknyában táncversenyt tartott nekik). Egy másik lekésős este elmentünk egy nagyon szép helyi olasz étterembe, ahol kemencében sütötték az ételeket, a tulajdonos meg félig olasz, félig angol nyelven adta elő kalandos történetét (kolumbiai a felesége, a gyermekét pedig 2 évig nem tudta elhozni, mert nem kapott útlevelet az olasz nagykövetségen, végül Rómában kellett kiveszekednie ezt). Az egyik pincérnő román volt, megörült a "szomszédnak", már nagyon honvágya volt, amúgy műrepülő, és példaképe Bessenyei Péter. Szombat esti vacsorahelyen kopasz néger karibi zenekar bohóckodott, próbált táncos kedvet varázsolni a vendégeknek, ha a feleségem ott lett volna... Zárásként megnéztük a Körhinta nevű olasz fagyizót (van egy a budapesti vidámpark műemlékére hasonlító körhinta + a fagylaltok egy hatalmas kerek pult mentén körben vannak elhelyezve, vagy 100 féle, immen a név). Itt a vége, fuss el véle, aki nem hiszi google-jon utána.
Sokba fog ez kerülni nekem, de ha lesz lehetőségem, egyszer családostól jövök el ide.