Gyermek és fiatalkorom között négy évig kajakoztam, így nagyon sok helyen járhattam Magyarországon is, és két alkalommal határon túli versenyeken is részt vettünk.

    Az egyik egy délvidéki magyarlakta településen (a nevét sajnos már nem tudom) történt. Egy nap alatt jártuk meg, igen korán indultunk. A cél igazából az én egyesületem régebbi hajóinak az eladása volt, ezt kötöttük össze egy versennyel. A helyiek kedvesen fogadtak minket, megvolt a verseny, utána elbeszélgettünk velük. A gyerekek beszámoltak "élményeikről", amely a mai napig megdöbbentő. Akkor már túl voltunk Jugoszláv háborúk első hullámain, így oda is megérkeztek a boszniai, agresszívabb szerbek. Volt, hogy az iskola előtt megvárták őket, megkérdezték a nemzetiségüket, aki azt mondta, hogy szerb, azt elengedték, de aki azt mondta, hogy magyar, azt jól elverték azon nyomban. Ez nem volt nagyon felemelő.
    Haza egy másik határátkelőn mentünk, mert nem igazán akartunk vámot fizetni a kajakokra. A trükk nem jött össze, így vissza kellett fordulnunk, és felszednünk őket, és később vámpapírokkal visszavinni.
   
    A másik Somorján volt, a Felvidék egyik túlnyomórészt magyaroklakta városában. Ide személyautókkal mentünk, egy edzőtársam édesapja vitt minket Samarájával, melyet mi hárman, a rangidősök jól leültettünk, a miénk volt így a legmenőbb autó. Itt több versenyen is részt vettünk, így ott is aludtunk. Az első nap egy hosszútávú versenyen vettünk részt, ahol is sikerült beborulnom, kimásztam, visszaültem és folytattam, ennek következtében megfáztam.
     Este tettünk egy sétát Pozsonyban, ahol nem sok magyar szót lehetett hallani. Az egyik egy koldus volt, aki meghallván magyar beszédünket, magyarul kért, természetesen adtunk neki. A másik egy fagylaltozóban volt, ahol a személyzet magyar volt. Mégis, a tulaj nem engedte oda őket hozzánk, ő akart minket kiszolgálni, "obradicsku obrada kotkodács", mi kézzel lábbal mutogatva megvettük a jégkrémet, ezután nagy kegyesen megengedte rabszolgáinak, hogy bennszülött nyelvükön váltsanak velünk 1-2 szót, kikérdezték honnan jöttünk, stb.
    Az éjszakát egy kollégiumban töltöttük, ahol az ebédlőben épp egy helyi tehetősebb család lakodalmát ülte. Tehetősebb, mert a meghívott zenész nem más volt, mint az akkor még nem 200 kilós, nem Szuperbuliból élő Lagzi Lajcsi volt. Ennek akkor kevéssé örültünk, mert megnehezítette az alvásunkat.
    Másnap sprintverseny volt, ahol elég furcsán éreztem magam, ennek oka pedig akkor derült ki, amikor hazaértem: 40 fokos lázam volt. Ráadásul éremközelbe sem kerültem, a középfutamban kiestem. De elmondhatom unokáimnak, hogy "nemzetközi" szintű kajakos voltam :).