Negyedik, Svédországban töltött hetem igen eseménydús volt. A repülőtérről ezúttal tömegközlekedéssel  mentem, gondoltam igyekszem spórolni a 10 ezer Ft-os taxiköltségen, hát sikerült, az expressz vonat és metró, egy órai utazás mindössze 7 ezer Ft-nyi volt, tehát nagyon megérte spórolnom a cégnek. A céges albérletben ott volt Rehabel-din Alhassan Abdalla, a szudáni születésű Dubai irodában dolgozó kolléga, igen kedves ember.
    Mivel kedden szerdán egy vevőhöz kellett utaznunk, rohamtempóban kellett a magyar verziót az ő programverziójukhoz igazítanom, így sikerült kb 3 nap alatt 50 órát dolgozni, aludni nem sokat, tehát enyhén kiütöttem magam a végére.
    De még a KO előtt, az épp nem munkával töltött néhány perc alatt megfigyelhettem a vidéki Svédországot. A nagy távolság miatt repülővel mentünk Dél-Svédországba. A különbség leírhatatlan, olyan mint otthon Budapest és vidék (a pestiek ezt sajnos nem érthetik meg :( ) Néhány példa a hangulat leírására: a helyi taxisofőrök  és pincérek svédek voltak (ilyen durva dolog azért nincs Stockholmban), az utcák hangulata, a levegő illata is vidéki volt. Ebédre pedig nem Thai, Kínai,  Indiai, Gyorskaja stb. volt, hanem svéd étel (ehhez a köret kötelezően héjában sült krumpli). Az ügyfélnél találkoztam magyar kamionsofőrökkel, akik a szoftvercég hallatán egyből meg akarták javíttatni velem GPS-eiket, de sajnos nem tudtam segíteni.
    A kis szállodában ahol megszálltunk a szobámban nem működött a vezeték nélküli net (gyenge volt a hálózat), így kiültem a folyosón a szőnyegre dolgozni. Mikor 1 óra tájban néhány vendég nyugovóra tért, meglátván engem odajöttek, hogy nem vagyok-e rosszul. Miután elmeséltem a helyzetet nevetve elvonultak.
    Másnap még egész jól tartottam magam, aztán hazafelé a gépen összeomlottam. Fáztam (láz), fejem is megfájdult, az agykapacitásom pedig nulla közelire zsugorodott. Ahogy a buszra vártam (hétköznap azért van egy kb. 2700 Ft-os járat is), pont akkor jutott el töppedt agyamig, hogy csak 75 korona van nálam, a jegy pedig 99, amikor már közeledett a  busz a megállóba. Pénzt felvenni már nem volt esélyem. Fohászkodtam, majd odaadtam a sofőrnek a MasterCard kártyámat, amit természetesen nem fogadott el a gép. Ezután csak úgy zavaromban odaadtam a frissen nyitott új, korona alapú számlám dombornyomásos kártyáját. Tudtam, nincs rajt egyenleg, hiszen 1% esélye volt, hogy megérkezett a számlámra a költségtérítés egyenlege. De alleluja, rajt volt. Ha még egy órát kellett volna várnom, a helyszínen elhaláloztam volna.
    Hazavánszorogtam, majd aludni próbáltam, kevés sikerrel, mert valaki satuba szorongatta egész éjjel a fejem. Reggel mondta Rehab, hogy be kellett volna vennem egy aszpirint. Végigvacogtam, fejfájtam a napot nulla hatékonyságú munkával, majd este megfogadtam a tanácsát. Láss csodát, kb. 4 éves korom óta először 10 órát aludtam. Sokkal jobban is lettem.
    Arab-fekete barátomtól sok érdekes dolgot megtudtam Dubairól és Szudánról is. Például ugyan Szudánban ma is vannak csetepaték (a gyarmatosítók direkt hagytak annak idején ellentéteket az itteni népek közt, oszd meg és uralkodj, emiatt lángol máig gyakran Afrika), de a gazdaság erősödik. Olajexportja exponenciálisan emelkedik, és mivel éghajlata nagyrészt kedvező, élelem problémák sincsenek. A jól képzett munkaerő keresete igen magas, egy pénzügyi könyvelő vagy orvos vagy ügyvéd féle gond nélkül megkeres nettó 3-4 ezer dollárt... ez otthon 276 év múlva várható.
    Dubairól sok olyat mondott, ami interneten közkézen forog, ami nekem új volt, hogy MINDEN nemzetiség él ott (igen, magyarok is), minden, még az állatkert is légkondicionált (57 fokban kell is), és a nagy hő miatt a légkondicionálásnak van városi csővezeték hálózata, melyben a hideg kering, mint nálunk a melegvíz a távfűtésnél. Egyébként a muzulmánok sok mindenben értelmesebben gondolkodnak a rothadó rogyadozó dekadens Európánál.
    Pénteken megint alakítottak a kollégák: miután első körben nem akadt segítség, nekem kellett felhívnom a bevándorlási hivatalt. Miután  a hölgy a „beszél angolul?” kérdésemre igennel felelt, majd előbb svédül beszélt, utána átváltott percenként egy szavas angolra, engem nem értett, udvariasan megköszöntem segítségét és elköszöntem. Innentől csak három kollégát kellett körbeudvarolnom „pitiznem”, mire egyik felhívta őket nekem és elintézte amit el kellett.
    A testi leromlottság és a szokásos, második heti „családom nem láttam ezer éve” igen rossz állapotba kergetett, amelyből egy szombati szerencsés esemény zökkentett ki: végre megnézhettem a leendő albérletünket, ahol kis családom él majd velem néhány hónapon keresztül. A lakás nem nagy szám, a környéke csodás, kicsi sárga, savanyú, de a MIÉNK. Elvileg egy jó darabig nem utazom néhány napnál hosszabb ideig. Ezzel a cég azt a hülyeségét is elnézem, hogy 100 euró repülőjegy árán történő spórolás miatt vasárnap este megyek csak haza. (A különbség a napidíj összege levonása után még kisebbé zsugorodik). Jobb kedvűen szemlélődve a helyi nénikék érdekes újítását figyeltem meg: kerekeken gördülő járókeret. Ami járókeret otthon van, azt a folyton arrébb tevés igen lassúvá teszi, de így kerekeken gördülve a járókeret biztonságát a szabadon járás sebességével egyesíti. Minden öreg ezzel jár.
    Vasárnap újabb érdekes „emancipációs” élményem lett: Magyarországon amikor kicsi voltam, még csak fiúk ministrálhattak. Mára már lányok is. Svédországban a ministránsok fele lány fele fiú, de itt az áldozáskor is (a papon kívül CSAK) nők szolgálták ki a népeket, tehát náluk lehet női diakónus-féle is is. A nevem továbbra is népszerű a helyi népes bevándorló kolóniában, ezúttal egy kurd patikuslány szúrta ki vásárláskor, mindjárt meg is kérdezte, Zoltán amolyan királyfélét jelent-e magyarul is.
    A repülőn München felé egy keletnémet mellett ültem, aki utoljára 30 éve volt Magyarországon, de még mindig tudott jó pár szót. Megtudtam tőle, hogy NDK-ban is játszották anno a Tenkes kapitányát és a Mézga családot is. A nő kicsit olyan volt, mint az itthoni Kádár-nosztalgiás had, de nagyon kedves volt. A Müncheni átszállás után egy „üzletember” enyhén ittasan nem emlékezett, hova tette a kabátját. Ráfogta a kísérőkre, hogy ellopták, majd egész úton fennhangon szidta a német fajtájukat, végig föl alá mászkált, csapkodta a csomagtartókat, hőzöngött, már azt hittem kényszer leszállni fogunk. Végül a kabát meglett, épségben hazaértem.
    Mindig legyetek jók: HZ.