Az ügyfeleknél a kinti munkát gyakorolni kell, és mivel a helyi törzsi (svéd, lett, stb.) nyelveken nem tudok, Latin-Amerika messze van, így adott volt, hogy ezt előbb-utóbb Angliában kell majd. Ugyanakkor a Londonban élő nővérem albérletében júniusban épp alig vannak, kézenfekvő volt, hogy a kettőt egy családtalálkozó keretében össze kéne hozni, mely némi ügyeskedéssel, főnök noszogatással sikerült is. Én tehát 2 hétre mentem ki, asszonykám leányommal Stockholmból, édesanyám pedig Székefehérvárról egy hosszú hétvégére, nem kis logisztikai feladatot létrehozva.
    Divat szidni a fapadosokat, most én is ezt fogom tenni: nekem a cég a dán Sterling társaság gépére folglalt helyet. Nos, náluk nem szokás a visszaigazolás emailen feltűntetni, melyik terminálról indul és érkezik a gép. Így találomra a Kata kivitt a kettesre. A repülőtéren aztán kiderült, a kb. 1km gyaloglásnyira lévő ötösről megyek. A bejelentkezésnél megkaptam jegyemet, amin meg a kapu nem volt rajt, amelyikről a gép szállt fel. Némi oknyomozás után kiderült, a kapum a kettes terminál melletti, tehát sétálhattam újra egy kilométert. Biztos nagyon drága lenne, ha ugyanabban a terminálban bérelne a Sterling pultot, ahonnan a gépei mennek. A sort egy darabig fenntartotta egy fekete család, mert 24 kilós bőröndjükre egy vagyont akart fizettetni a fapados légitársaság. Erre felajánlottam, tegyenek át némi ruhát az én csomagomba, ami kb. 10 kg-os volt. Végre meghálálhattam, amikor a nővérem Kenyából jövet egy gazdag arab üzletember segítségével tudta hazahozni 30 kg.-nyi csomagját. Egyébként elég sok magyar hang hallatszott innen-onnan, ezek szerint divat magyarként Stockholmból Londonba repülni.
    Az első benyomások: furcsa, hogy minden csak egy nyelven van kiírva, nem helyi nyelven + angolul. Szintén, a helyiek úgy beszélik az angolt, mint a 3+2 és a Tekknő a magyart, minden magánhangzóba tesznek egy kis hajlítást („Haulouváiny őúszi róúzsa“ és "Diszkaútor" a dél pl: a megszokott „száusz“ helyett szeáóusz“). A metróhálózat kiváló és méregdrága. Tetszik, hogy a különböző vonalak egymás vágányait használják, így nem kell folyosózni az átszálláshoz (Mint otthon a villamosok). A vécék egy részében a villanyt egy zsinór meghúzásával lehet kapcsolni (mint a WC lehúzó) a WC lehúzása pedig egy a tartályon levő kilincs (!) lenyomásával lehetséges. Különc bolondok ezek a pintjeikkel, font súly, mérföld távolság mértékeikkel, jobb kormányos balra tartó autóikkal együtt.
    Még a kenyérpirítójuk is más: melegszendvicseket szerettem volna vele készíteni, gondoltam 1 perc múlva kiadja őket. Hát nem, addig égette, míg el nem kezdett füstölni, akkor bekapcsolt a tűzjelző égzengéssel, 2 percig rohangáltam, mire megtaláltam, hogyan kell kikapcsolni. Jó nagy füst lett az egész lakásban. Másnap egy deci olajat öntöttem ki a padlóra, azzal szórakoztam.
    Az újabb liftek pedig beszélnek: az "ajtó nyílik", "záródik", "megállunk", "felmegyünk", "lemegyünk". Az árak pofátlanul magasak, de én Norvégia után már nem tudok kiakadni ilyen csekélységen. Az első, drága nővérkémnél töltött nap után elmentem a Reading kisvárosában lévő iroda és apartmanba. Szép kis város. Angliában a fehér lányokon átlag 14 kg súlyfelesleg van sajnos. Szerdán elautókáztunk egy ügyfélhez telepíteni, 300 km-re. Az autópálya mellett nagyon sok legelő van, látszik még az ipari forradalmat kiváltó bekerítés eredménye (t.i. elvették a jobbágyok földjét, mert jobban megérte birkát tenyészteni, így azok elmentek olcsó munkaerőnek). Az ügyfél neve "Wow staff" volt, ami név indokolt, hiszen mindenféle érdekes kütyüt, játékot forgalmaz: joystikkal irányítható repülőgép, tarantula, szitakötő, mely szárnycsapásokkal repül, sürített levegővel kilőhető rakéta, hangyáknak kifejlesztett, átlátszó zselés akvárium, stb. Kár, hogy nem kaptunk reprezentációs ajándékot.
    A két nap nyár után megjött az esős időjárás. Ahogy az angol vicc mondja: "emlékszem a tavalyi nyárra, egy gyönyörű kedd és szerda volt."