Eltelt pár ittoni munkával töltött hét, és rohamosan közeledett a nap, amikor a korábbi ügyfelek távolról is elvégezhető munkái elfogynak, hát utazni kellett.
Itthagytam ám családom 5 napra, remélem feleségem elbír majd a két kisgyerekkel egyszerre.
Ezúttal egy új helyre: az egyik angol vevő máltai adóparadicsomában működő könyvelőközpontjába mentem. Mivel közvetlen, vagy "útba eső", Rómán keresztüli, jegyet aranyárban mérik, Düsseldorfon keresztülre kaptam jegyet (így a táv 2szeresét kell leutazni) A tervek szerint vasárnap délután érkeztem volna, így lett volna még lehetőségem egy kis városnézésre, azonban a Lufthansa keresztülhúzta terveimet, és Bécsen keresztül, este 8:30-re érkeztem meg, 13 óra alatt. Kárpótlásul kaptam Ferihegyen ételutalványt, a belőle vett ételt behúnyt szemmel fogyasztottam, az elmaradt máltai városnézést képzelve a falatok helyébe.
Ferihegyen hallván a német szót, gondoltam ők is sok órával előbb kiértek. Tévedtem, ők Németországba mentek. Aztán megjöttek az osztrákok, akik már nem németül beszéltek :)
A gép föl sem szállt még, máris leszállt: 30 perc volt a menetipő. Felszállás előtt és leszállás után a gépen bécsi keringők szóltak, de az gép magazinja is mindenhol az osztrákok monarchia utáni nosztalgiájáról szólt. Ők 1918-ban ragadtak. A bécsi reptéren csodás 5 órát tölthettem hát Málta utcáin poroszkálás helyett, mellettem ült Surda és még 4-5 szerb. Az Austrial airline gépén nagyon finom, többfogásos ételt kaptunk.
Málta a világ legsűrűbben lakott országa, egy szűk fél megyényi területen zsúfolódnak össze félmillióan. Minden ház homokszínű, és lapostetős. Kivételek a templomok, melyeknek rendes sátorteteje van, de a változatosság kedvéért azok is homokszínűek. A máltai állítólag igen vallásos nép, ebből én azt tapasztaltam, hogy minden 200 méterre jut egy hatalmas pompás templom, (belülről az ismert okok miatt nem láttam egyet sem), és a reptéri kápolna is a megszokott világnézetileg semleges négy csupasz fal helyett egy kis katolikus szentély volt.
Leszállás után megkérdeztem egy helyit, aki segített nekem, hogy mondják: köszönöm. Erre azt mondta nevetve, tack så mycket (azt hitte, svéd vagyok). Mivel igen nagyok a távolságok óriásiak, (a lehető legnagyobb 25 km), mindenki autóval jár, folyamatosak a dugók. Mentségükre legyen mondva, az év jó részében 30 fok fölött nem mindenki szeret sétálni és biciklizni. Az angolok jobbkormányos különcködésére a szovjet blokk is reagált, skodát és ladát is láttam jobbkormányost.
A máltai nyelv érdekes: nyelvtanilag arabon alapszik, de a szókincs nagy része angol és olasz eredetű, így minden töltelékszót értettem, mindig csak a lényegről maradtam le. Az emberek is hasonlóak: nem arabok, de nem is európaiak, afféle átmenet.
Egykori munkaadóm, az ExxonMobil, annak is Chemicals üzletága, a szigeten is képviselte magát.
Az éttermek, ételek nevei olaszok, minden technikai szó angol. Angolul nem egy irodalmár szintjén, de mindenkinek tudnia kell, mert még az útjelzések is angolul vannak. 
Minden kapualjban kisbolt, már már azt hittem, megúszták a plázát is, aztán egy helyen eldugva ráleltem arra is. Igen, homokszínű volt.
A buszok elég öreg darabok, ajtajuk nincs, mint nálunk 40 éve a villamosoknak. Hogy ne terheljék a buszt könnyen romló elektronikával, a leszállásjelző a busz tetején körben végigvezetett spárga, ami egy csengőhöz van erősítve. A buszjegy 100 Ft, a buszok kb. 5-10 percenként járnak, és minden busz Valettáról indul.
Az építkezéseken is látszik a helyiek lazasága:
nem szórakoznak azzal, hogy a toronydarunak mobil alapot építsenek: bezsaluzzák a járdát, és odalöttyintenek 8 köbméter betont.
A repülőtéren nem a géphez cuppanó lépcsőn hagytuk el a terminált, nem is busszal, hanem kisétáltunk, és addig leállították a gépet kiszolgáló autóforgalmat.
